Miskolc 12.9°C
Miskolc 12.9°C

Majka több mint 20 millió forintot nyert egy szlovákiai pókerversenyen, ez az eddigi legnagyobb nyereménye.
A magyar rapper közösségi oldalán osztotta meg, hogy Szlovákiába utazott a Card Casinóba.
587-en indultunk, és a kasszában több mint 500 ezer euró van. Ez a fajta trófea még hiányzik a polcról
– írta bejegyzésében.
A Blikk beszámolójából kiderült, hogy a neves versenysorozat – World Poke Tour – egyik állomása a Slovakia Championship. 1100 eurót, körülbelül 425 ezer forintot fizettek be a főversenyre, ezért a nyereményalap meghaladta az 500 ezer eurót. Mint írják, további két magyar játékos is az asztalnál ült a döntőben, Molnár László és Pergel Attila János szintén nyereményekkel térhettek haza.
A fődíj több mint 100 ezer euró (38 000) volt, Majka pedig 57,920 eurót kapott, azaz több mint 22 millió forintot zsebelt be. A játék hosszú órákig tartott és a döntőben a három magyar mellett egy görög vett részt, akikkel végül megegyeztek, hogy elosztják a még nyerhető pénzt az aktuális zsetonállás szerint.
Mivel a versenyt végig kell játszani, a győztesnek még járt tízezer euró, a másodiknak ötezer, valamint egy Las Vegas-i verseny nevezési díja is. Majka a pénz elosztása után kiesett, így negyedik lett, a tornát pedig a görög Artemois Fournaris nyerte. Molnár László második lett, Perger Attila pedig harmadik.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.