Miskolc 4.4°C
Miskolc 4.4°C

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint Tiszaújvárosban egy autós lassítás nélkül hajtott át egy gyalogátkelőhelyen, és elsodort egy 93 éves férfit, aki elektromos mopedjével szabályosan közlekedett.
A szerencsétlen helyzet ellenére az idős férfi nem sérült meg, azonban járműve megrongálódott. A térfigyelő kamerák felvételeiből kiderült: semmi nem akadályozta a sofőr kilátását, ennek ellenére nem adott elsőbbséget.
A hatóság a szabályszegő sofőrt 4 hónapra eltiltotta a vezetéstől, valamint 104 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.
A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet: a gyalogátkelőhelyeket minden esetben fokozott óvatossággal kell megközelíteni, különösen az iskolakezdés idején, amikor a forgalomban sok gyermek is részt vesz.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.