Miskolc 11.7°C
Miskolc 11.7°C

Szombaton Budapesten lép pályára a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau. A miskolci gárda soron következő ellenfele a Swissten Dág KSE együttese lesz a Szent Gellért Sportcsarnokban.
A borsodi gárda jó formában érkezik a találkozóra, hiszen az elmúlt három mérkőzést is megnyerte így a tabella 5. helyét foglalják el. Ezzel szemben a vendéglátók igencsak változó eredményeket produkáltak, hiszen az elmúlt három fordulóban csak a sereghajtó DKSE-t tudták legyőzni így jelenleg a 8. pozíciót foglalják el a tabellán.
Technikás, dinamikus csapattal néz szembe szombaton a MEAFC Kovács Zoltán vezetőedző szerint: ,,Sikerült felkészülni a Dág játékából, dinamikus technikás csapat, akik ellen komoly koncentráció és odafigyelésre lesz szükség. Az elmúlt időszak nem úgy alakult nekik ahogy várták, biztos javítani szeretnének ezen az összecsapáson. Izgalmas mérkőzésre számítok, győzni megyünk a Dághoz.”

,,Őszintén szólva nehéz megítélni a dági csapat valódi tudását ugyanis eddig mintha pont mindig a papírformától különböző eredmény született a meccseiken. Kellemetlen mérkőzésre számítok, ahol biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk, viszont a győzelem nagy lépés lenne a rájátszás irányába. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy kezünkben tartsuk az irányítást és jó szájízzel kanyarodjunk az év utolsó két meccsére”. – nyilatkozat honlapunknak Komlósi Márk a MEAFC-Peka Bau pontgyárosa.

A mérkőzést élőben közvetíti 14 órától a Hunvolley TV amely IDE KATTINTVA érhető el. A mérkőzés megtekintés regisztáricóhoz kötött amely INGYENES!
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.