Miskolc 5.7°C
Miskolc 5.7°C

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság egy miskolci férfinak a letartóztatását, aki saját tizenegy éves lányával erőszakoskodott.
A Miskolci Törvényszék közleményében azt írta, a gyanúsított feleségével, két gyermekével és nevelt lányával élt egy miskolci ingatlanban. A férfi múlt szombaton az éjjeli órákban erősen ittas állapotban molesztálta a konyhában matracon alvó vér szerinti gyermekét.
A kislány a simogatásra felébredt és lerúgta magáról az apját, aki felborította a konyhában lévő ruhaszállító állványt. A zajra felébredt a gyermek nevelőanyja, kérdőre vonta a történtek miatt a gyanúsítottat, majd aludni tértek.
A közlemény szerint a férfi, amikor a család lepihent, újra molesztálni kezdte alvó kislányát. A házban tartózkodók ekkor már rendőri intézkedést kértek az ittas apával szemben, akinek cselekménye - mint írták - alkalmas a 12. életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérletére.
Idézve a bíróság álláspontját, tudatták: a cselekmény súlyos büntetési tétele miatt megalapozottan lehet tartani a gyanúsított szökésétől vagy elrejtőzésétől. Továbbá fennáll a veszélye annak is, hogy a férfi a tanúkat megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná. A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatást, a végzés nem végleges, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.
Forrás: mti.hu, kép: internet&illusztráció
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.