Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Miskolc megválasztott polgármesterével, Tóth-Szántai Józseffel egyeztetett a tűzkárt szenvedett miskolctapolcai Barlangfürdő kapcsán – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szeptember 9-én.
Mint arról beszámoltunk, péntek este kigyulladt a Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete, majd a tűz az intenzív oltás ellenére átterjedt egy közel ezer négyzetméteres épületrészre is.
A nemzetgazdasági miniszter arról biztosította a megválasztott polgármestert, hogy a kormány minden lehetséges segítséget megad a Barlangfürdő újjáépítéséhez, hiszen a kieső turisztikai bevételek mellett az ott dolgozók családjainak megélhetése is veszélybe került, hiszen a fürdő a helyreállítási munkálatok miatt kényszerszünetet tart, vendégeket nem tud fogadni.
Tóth-Szántai József arról tájékoztatta Nagy Mártont, hogy a fürdőt üzemeltető cég átszervezésekkel biztosítja a munkavállalók számára munkahelyeik megtartását, valamint hogy a foglalással rendelkező turistákat más miskolci fürdőkben igyekeznek fogadni és ellátni – közölték.
Kiemelik: az Európában egyedülálló, nemzetközi relevanciával is rendelkező Miskolctapolca Barlangfürdő hatalmas kincs a városnak és a térségnek, egyúttal Magyarországnak is kiemelkedő turisztikai attrakciója, szinte nincs olyan magyar család, aki ne látogatta volna meg, vagy ne akarná meglátogatni. A történelmi gyökerű, parkos-erdős természeti környezetben létesült komplexum egyedülállóságát a barlangrendszerben kialakított medencék adják, a létesítmény minősített gyógyfürdőként Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott lakossági gyógyászati célú ellátást is nyújt.
A létesítmény turisztikai súlyát jelzi, hogy a Covid előtt évente közel 300 ezer, 2024 első hét hónapjában 147 ezer látogatót fogadott. A miniszter hozzátette: a károk felmérése jelenleg is zajlik, azok feltehetően igen jelentős mértékűek.
Kárt szenvedett a térség egyik legfontosabb turisztikai szolgáltatója, és vele együtt a munkavállalók és családjaik is, ezért a kormánynak segítenie kell a minél gyorsabb újjáépítést.A miskolci polgármesteri hivatal közleményben tudatta, hogy ugyan még tartanak a tűzvizsgálati és a kárfelmérési munkák, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta volna tüzet. Feltehetően elektromos zárlat keletkezett.
Egy olyan műszaki szakértői csoport felállítása is megkezdődik, amely pontosan megtervezi, milyen munkálatokra és mennyi időre lesz szükség a fürdő újjáépítéséhez.
Veres Pál, Miskolc jelenlegi polgármestere Facebook-oldalán közölte, hogy rengetegen szeretnének segíteni az újjáépítésben, ennek okán egy számlaszámot hoznak létre, ahová elküldhetik.
Forrás: MTI
Fotó: Vajda János