A 2024/25-ös idényt követően lezárult egy fejezet a DVTK kézilabdacsapatának életében. Három évet követően új vezetőedző irányítja a piros-fehéreket: a miskolci születésű, az utóbbi négy szezont a klubunknál lejátszó kézilabdázónk, Apatóczky Máté veszi át a szakmai munka irányítását. Az új tréner vezetésével egy új, fiatalos csapat formálódik Diósgyőrben. - közölte a klub hivatalos honlapja
A 2025/26-ös szezontól Apatóczky Máté irányítja a DVTK felnőtt kézilabdcsapatát, aki több szállal kötődik városhoz és a klubhoz. Játékos pályafutását 2012-ben kezdte az akkori Miskolci VSI SC-nél, majd gimnáziumi éveit Gyöngyösön töltötte, ahol első felnőtt mérkőzését is lejátszotta az NB II-ben. Ezt követően Eger, Bőcs és ismét Miskolc következett – utóbbi immár a DVTK kötelékében, ahol játékosként és utánpótlásedzőként is szerepet vállalt az utóbbi években.
- Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vezetőedzőként folytathatom a munkát a DVTK-nál. Játékosként és utánpótlásedzőként is sokat kaptam a klubtól, így különösen motivált vagyok, hogy most egy új szerepben bizonyítsak. - mondta izgatottan a klub hivatalos honlapjának Apatóczky Máté.
Az új szakvezető kinevezése kapcsán Oroszné dr. Szász Zsuzsanna, a DVTK Kézilabda Kft. ügyvezetője a következőket nyilatkozta: - Ahogy azt a korábbi nyilatkozatomban is említettem, a DVTK-nál egy hosszú távon is fenntartható, fiatalokra építő koncepciót szeretnénk megvalósítani. - kezdte az ügyvezető. - Ennek a szemléletváltásnak az első fontos lépése volt az is, hogy az előző edzői stáb kiválása után megtaláljuk azt az edzőt, aki legalkalmasabb erre a feladatra. A következő szezontól Apatóczky Máté személyében egy olyan szakember veszi át a stafétát, aki ambiciózus, szakmailag maximálisan felkészült és aki évek óta tudatosan készül az edzői pályára, ennek megfelelően magas szinten képezte magát. Mátétól, mint volt diósgyőri játékos és ifjúsági edző, jobban kevesen ismerik az utánpótlásban szereplő játékosainkat, emellet ismeri a klub felépítését és a diósgyőri mentalitást is. - tette hozzá.
- Én magam is viszonylag fiatalon kaptam lehetőséget vezetőként, és mindig hálás leszek azoknak, akik hittek bennem. Most én is ugyanígy gondolkodom: hiszek abban, hogy Máté fiatal kora ellenére megérett erre a feladatra – emberileg és szakmailag egyaránt. Meggyőződésem, hogy ő a legjobb választás a megfiatalodó, újjáépülő csapat élére, és biztos vagyok benne, hogy elhivatottsága és munkabírása hamar látszik majd a csapaton is. - zárta gondolatait Oroszné dr. Szász Zsuzsanna.
Apatóczky Máté az edzői pályára már korán, tudatosan készült: komolyabban 2020-ban kezdett el foglalkozni ezzel a területtel, amikor első edzői képzéseit kezdte el. Azóta végigjárta a “szamárlétrát” és szinte minden utánpótlás korosztályban dolgozott már az U11-től az ifjúságiakig. Jelenleg szakedzői végzettséggel, azaz B-licensszel rendelkezik, de egyértelmű célja az A-licensz, vagyis az EHF mesteredzői képesítésének megszerzése.
Az új szakvezető az elmúlt években játékosként is aktív részese volt az újraindított diósgyőri kézilabda szakosztály sikereinek. A 23-as mezben játszó balszélső több szezonon keresztül a csapat meghatározó tagja volt, aki nemcsak góljaival, hanem vezéregyéniségével is hozzájárult a csapat eredményeihez. A két évvel ezelőtt NB II-es bajnoki címet szerző csapatnak is oszlopos tagja volt, a legutóbbi idényben pedig már elsősorban edzői feladataira koncentrált, így kevesebb játéklehetőség mellett is fontos szerepet vállalt a csapaton belül.
Forrás, fotó: DVTK