Miskolc 9.5°C
2026 Április 20. - Hétfő
Miskolc 9.5°C
2026 April 20. - Hétfő

Azonnali hatállyal távozott Kovács Zoltán a DTVK sportigazgatói posztjáról

2026.03.14.

A sereghajtó Kazincbarcikától elszenvedett péntek esti 4-0-s vereséget követően azonnali hatállyal távozott a Diósgyőri VTK labdarúgóklubjának sportigazgatói posztjáról Kovács Zoltán.

A DVTK sorozatban négy - hazai pályán már öt - nyeretlen mérkőzésnél jár a Fizz Ligában és hét fordulóval a zárás előtt a kiesést jelentő utolsó előtti helyen áll a tabellán.

A miskolci klub hivatalos honlapján olvasható sajtóközlemény szerint Petrán Vilmos, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője a Kazincbarcika elleni vereséget követően jelezte Kovácsnak, hogy nem folytatják a közös munkát.

"Bíztunk benne, hogy Kovács Zoltán meg tudja ismételni a korábbi sikereit Diósgyőrben, amikor Ligakupa-győzelem és a Magyar Kupa döntő fűződött a nevéhez a 2013/2014-es idényben. Azonban a csapat nemcsak, hogy nem tudott a korábbi szinten teljesíteni, hanem a Kazincbarcika elleni szégyenteljes vereséget követően hét fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyen áll" - mondta Petrán. Hozzátette, Kovács egyetértett azzal, hogy nem tudják folytatni a közös munkát, így azonnali hatállyal szerződést bontottak vele.

A DVTK jelezte, hogy az új sportigazgató személyét később hozza nyilvánosságra.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram