Miskolc 6.8°C
Miskolc 6.8°C

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Mezey György, a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja, korábbi szövetségi kapitány, mesteredző. Halálhírét szerdán reggel közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amely saját halottjának tekinti a szakembert.
Mezey György 1941. szeptember 7-én született a vajdasági Topolyán, majd családjával Magyarországra költözött. Játékosként a Rákosligeti AC-ben kezdte pályafutását, de edzőként vált igazán ismertté. Már fiatalon, a BVSC utánpótlásában dolgozva felfigyelt rá a szakma – tanítványai közé tartozott többek között Törőcsik András is.
Az MTK-VM vezetőedzőjeként mindössze 36 évesen szerzett bronzérmet az élvonalban, majd a válogatott edzői stábjában Mészöly Kálmán segítője lett. 1983-ban őt nevezték ki szövetségi kapitánynak, és irányításával a magyar válogatott kijutott az 1986-os mexikói világbajnokságra – azóta sem járt hasonló világversenyen a nemzeti csapat.
A vb-szereplést követően Mezey külföldön és itthon is több klubot irányított, köztük a Kispest-Honvédot, amellyel bajnoki címet nyert, valamint a Videotont, amellyel 2011-ben megszerezte a klub történetének első magyar bajnoki aranyát. Emellett évtizedeken át meghatározó szereplője volt az edzőképzésnek, és szakmai munkáját a FIFA és az UEFA is elismerte.
2020-ban az MLSZ Életműdíjjal tüntette ki, idén nyáron pedig „Mezey” címmel könyv jelent meg az életútjáról.
Mezey György munkássága örökre beírta nevét a magyar futball történetébe – nemcsak sikerei, hanem tanítványai és szakmai öröksége révén is.
Temetéséről később intézkednek.
Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.