Miskolc -6.7°C
Miskolc -6.7°C

A csoportkörben kiesett magyar labdarúgó-válogatott számára hivatalosan is véget ért a németországi Európa-bajnokság, ugyanis a csapat csütörtökön kora délután elhagyta a dél-bajorországi bázisát.
A nemzeti együttest szállító autóbusz 14.25-kor gördült ki a Weiler-Simmerbergben lévő hotelből, majd rendőri felvezetéssel nagyjából egyórás út vár rá a friedrichshafeni reptérre, ahonnan hazaindul a játékosokat és a szakmai stábot szállító, speciálisan feldíszített repülőgép.
A hazaindulás sokkal csendesebb volt, mint az érkezés, amikor a festői környezetben fekvő településen több százan gyűltek össze a magyar csapat fogadására. Ezúttal csupán három-négy, környéken dolgozó magyar érkezett a szálloda elé integetni és elbúcsúztatni a válogatottat, valamint a hotel személyzete vonult ki a bejárathoz elköszönni a vendégeiktől, akik majdnem három hétig élvezték a szeretetüket.
A magyarok a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett kétgólos vereség után Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával 1–0-ra legyőzték Skóciát, így három ponttal és mínusz hármas (2–5) gólkülönbséggel fejezték be a tornát. A csoportharmadikok tabelláján a nyolcaddöntőről éppen lemaradó ötödik helyen végeztek. Három éve az előző kontinensviadalon is a csoportkörben búcsúztak Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai, akkor két ponttal negyedikek lettek Franciaország, Németország és Portugália mögött.
A nemzeti együttes legközelebb szeptember 7-én a Nemzetek Ligája negyedik idényének rajtján a németek vendége lesz Düsseldorfban.
Borítókép: A magyar válogatott busza Weiler-Simmerbergben (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Forrás: M4Sport
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.