Miskolc 14.9°C
Miskolc 14.9°C

Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, két, a Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt időtartamát is meghosszabbították - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Boronkai Edina sajtófőnök tájékoztatása szerint az ifjúsági garancia plusz, valamint a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése programok 2029. augusztus 31-ig maradnak elérhetőek. Hozzátette, a projektek jelentős többletforrásban is részesültek európai uniós, vissza nem térítendő támogatás formájában, ami lehetővé teszi, hogy még szélesebb körben járuljanak hozzá a foglalkoztatás bővítéséhez és a munkaerőpiaci helyzet javításához a vármegyében.
A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése program a 30 és 64 év közötti álláskeresők és inaktívak munkaerőpiaci visszatérését támogatja, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű csoportokra, ilyenek az 50 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek és a tartósan álláskeresők. A projekt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 23,47 milliárd forint forrásból gazdálkodik, ami több mint 11 ezer személy támogatását teszi lehetővé.
A résztvevők a személyre szabott, foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások mellett bértámogatást, lakhatási és utazási költségtérítést, valamint a képzésekhez kapcsolódó juttatást is kaphatnak.
A programok indulásuk óta közel 7600 álláskereső képzéséhez és elhelyezkedéséhez járultak hozzá a vármegyében
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.