A művészek köztudottan nem (mindig) állnak két lábbal a földön – ez a csodálatot és fejcsóválást egyaránt kiváltó talentum képezi
tárgyát legtöbbször a művészanekdotáknak. Munkácsynak pl. egy alkalommal Kossuth-bankót nyomtak a kezébe.
„Milyen nem- zetnek a pénze ez?” „A magyaré.” „A magyaré? Ugyan?” „Kossuth- bankó 1848-ból.” Kezébe vette, nézte a rárajzolt képeket, cirádákat figyelmesen, azután visszaadta nagy fejcsóválással. „Sohasem hallottam erről. Hogy ilyesmi is volt.” Mindnyájan ránéztünk csodálkozva. Hát semmit se tud ez az ember erről az országot rázó viharról? Csak egy művész lelke alhat így...
(Mikszáth Kálmán)