Miskolc -6.7°C
Miskolc -6.7°C

A Kocsonyafesztivál ideje alatt március 7-10. között, változik a villamos- és az autóbusz-közlekedés, illetve lesz olyan forgalmi változás is, amely az autósokat érinti.
Az MVK Zrt. közleménye szerint, a rendezvényről való könnyebb hazajutás érdekében pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indítanak. Pénteken, szombaton és vasárnap a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca villamos-megállóhely között villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utca – Felső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok fognak közlekedni. Március 8-án, pénteken az 1A-s és a 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamosok helyett az Újgyőri főtérről induló autóbuszokat lehet igénybe venni a Vasgyárba / Vasgyárból történő utazáshoz.
Az autóbuszok közlekedését érintő változás, hogy a Villanyrendőrnél lévő autóbusz-megállóhelyet lezárják, emiatt csütörtökön 23:05 után vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a 14-es, 14G-s, 28-as, 34-es, 36-os, 43-as, 44-es, 900-as, 901-es, 914-es és 935-ös autóbuszok.
Az autósokat érintő forgalmi változás, hogy a Széchenyi utca – Corvin utca kereszteződésnél, a Centrum irányába a külső forgalmi sávot részlegesen lezárják.
Forrás: Minap.hu Fotó: Mocsári László

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.