Nagy győzelmet arattak a piros-fehérek.
Az NB I/B. 7. fordulójában az eddig még 100%-os Vecsést fogadta a DVTK szombat este. Bár 12 perccel a mérkőzés vége előtt még 6 gólos hátrányban volt a miskolci csapat, végül elképesztő hajrával 29-28-as győzelmet aratott Molnár András együttese.
A mérkőzés két rontott támadással indult, majd a második perc végére kellett várni az első gólra: A Vecsés szerezte meg a vezetést Gáspár révén (0-1). Ezt követően oda-vissza gólok követték egymást, mikor a 4. percben Ménfőit állították ki kettő percre. Ezt a vendégek nagyszerűen használták ki, hiszen 4 góllal is el tudtak húzni (2-6). Ezt követően a 8. percben rendezni kellett a sorokat: Molnár András nem várt tovább az első időkérésével. Ez meg is hozta a hatását, a Diósgyőr visszajött a mérkőzésbe. A 19. percben már újra döntetlenre álltak a csapatok, nem is akármilyen találattal: a vasgyáriak hálóőre talált be, már nem először ebben a szezonban (9-9). 22. percben már a harmadik kiállítását kapta a DVTK, ami után megint 3 góllal elléptek a vecsésiek a 25. perc végén (10-13). Ezt követően ismét Torma percei következtek: egy védés után újabb gólt szerzett a kapus, amivel mínusz kettőre kapaszkodtak a hazaiak (12-14). Másodpercekkel az első félidő előtt újabb emberelőnyt és hetest kaptak a vendégek, amit ki is használtak, így 12-15-ös állással mentek pihenőre a felek.
A második játékrészt tehát egy emberhátránnyal kezdte a piros-fehér alakulat, amiből sajnos ismét nem jöttek ki jól Csörgőék, a 32. percben újra négy góllal vezettek a vecsésiek (13-17). Ezt követően sem alakultak jól a dolgok a diósgyőriek számára, hiszen ahogy Gubó visszajött a kiállításából, utána Gulácsi mehetett ki újabb két percre a 33. percben. Torma hiába védett többet is, a vendégek megállíthatatlanok voltak ezekben a percekben, nem sikerült megtalálni a vecsési támadások ellenszerét. A 37. percben az addigi legnagyobb különbséget kialakítva már 13-20-ra vezettek a vendégek, ami után Molnár András hiába kérte ki második idejét, mert másfél percre rá, megint az emberhátrányos védekezést “gyakorolhatták” Gálék. Gulácsi második kiállítását ezúttal viszont fantasztikus védekezéssel sikerült kivédekezni, és Kohlrusz gyors duplájával újra 4 volt csak a különbség (16-20). Ezután a vendégek trénere rakta le a T betűt a zsűri asztalra, az időkérés pedig újra fel tudta rázni a vecsésieket, hiszen ismét gyorsan hat gól volt a differencia a 46. percben (18-24). Két percre rá, a pest megyeiek Zakics újabb jó hetesével tartani tudták a hat gólos különbséget (19-25). Itt talán már nem sokat gondolták a Generali Arénában, hogy maradhat itthon pont, de a diósgyőri csapat egy pillanatig sem adta fel. A 49. percben Vad Zsigmond találatával megkezdte a felzárkózást a csapat, amit Torma nagy védése követett (20-25). A hazai támadásból ismét gól született Deák révén, Torma pedig újra védett, így rögtön a mínusz háromért támadhattunk (21-25). Ebből a támadásból is gólt szerzett a DVTK, Gál András nem kegyelmezett, ezzel pedig újra meccsben volt a Diósgyőr. Egészen elképesztően harcolt a piros fehér csapat, a védelem a végjátékra szinte áttörhetetlennek bizonyult, elöl pedig rendre betalált a DVTK. Kohlrusz megállíthatatlan volt a szélen, az 53. percben már a 7. gólját szerezte a diósgyőriek 85-öse (24-26). Ahogy a csapat, úgy a hazai szurkolótábor sem állt le egy pillanatra sem, ez pedig meg is hozta a gyümölcsét: 3 perccel a vége előtt Gál átlövésével kiegyenlített a Diósgyőr (27-27). Hihetetlen izgalmakat hozott a végjáték, egy perccel a vége előtt 28-28 állt az eredményjelzőn, amikor Molnár András kikérte utolsó idejét. Az ezt követő támadásunkat Gál egy újabb fantasztikus góllal fejezte be, amivel a DVTK átvette a vezetést, a mérkőzésen először. Itt azonban még nem volt vége, a vendégek még támadhattak az egyenlítésért az utolsó fél percben, ám a miskolci védelmet egyszerűen már nem lehetett feltörni, ezzel pedig a Diósgyőr hihetetlen izgalmak után megnyerte a mérkőzést és itthon tartotta a két pontot az eddig 100%-os Vecsés ellen.
Miskolc, Generali Aréna, 300 néző. Játékvezető: Bujdosó Máté, Horváth Viktor
DVTK: Torma (2) - Kohlrusz (7), Gál (6), Gulácsi (2), Kiss R. (2), Nkousa (1), Deák (3). Csere: Maródi (kapus), Bajnok (kapus), Ménfői, Vad (2), Orosz, Csörgő (2), Gubó, Apatóczky (1), Kiss D.(1)
Vezetőedző: Molnár András.
Kiállítások: 12 ill. 0 perc
Hétméteresek: 4/2 ill. 6/5
Molnár András vezetőedző: Annak kifejezetten örülök, hogy minden mezőnyjátékos hozzá tudott tenni a mai győzelemhez, annak viszont nem, hogy a mérkőzésen belül is "elsüllyedtünk". De hazai pályán most is kimásztunk a gödörből és fantasztikus győzelmet ünnepelhettünk! Ehhez gratulálok a srácoknak és a közönségünknek!