Szombaton Fóton lép pályára a férfi röplabda Extraliga 21. fordulójában a MEAFC-Peka Bau 19 órától. A miskolci alakulat a tabella harmadik helyén álló MAFC vendége lesz és egy kiélezett szoros küzdelemre lehet számítani.
,,Újabb fontos mérkőzés következik a tabella 3. helyezettjével. Az erőviszonyokat is megmutatja az aktuális rangsor.” – kezdett bele mérkőzés előtti nyilatkozatában Kovács Zoltán. Majd így folytatta a MEAFC-Peka Bau vezetőedzője: - Küzdelmes mérkőzést várok, ahol csapatmunkával, taktikus, harcias játékkal megszorongathatjuk ellenfelünket. Amennyiben a nyitásunk es a fogadásunk stabilizálódik, elérhetjük célunkat.
,,Mindannyian tudjuk, hogy szombaton nagy meccs vár ránk, egy jó ellenfél ellen, amely kemény küzdelmet ígér, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy elszalasszuk ezt az esélyt. Még egy győzelemmel nagyon közel kerülnénk a rájátszáshoz és ez a célunk, 200%-kal közelítjük meg ezt a meccset, páratlan jó kedvvel. Jól edzettünk a héten a csapat koncentrált és tudom, hogy meg tudjuk nyerni ezt az összecsapást. Az első meccsen 3-1-re kikaptunk Miskolcon, bosszút kell állnunk emiatt. Készen állunk, az egész csapat készen áll arra, hogy a lehető legjobb formában érkezzen a mérkőzésre. Meggyőződésem, hogy minőségi játékot fogunk produkálni, amellyel megszerezzük a 3 pontot. – nyilatkozta honlapunknak a miskolciak szerb feladója Marko Kostovic.
A mérkőzést élőben közvetíti youtube csatornáján a MEAFC-Peka Bau 19 órától.