Miskolc 2.9°C
2025 Február 13. - Csütörtök
Miskolc 2.9°C
2025 February 13. - Csütörtök

Férfi Röplabda Extraliga: Drámai csatában győzött a MEAFC-Peka Bau!

2025.01.20.

Vasárnap este ismét hazai környezetben lépett pályára a MEAFC-Peka Bau férfi röplabda Extraligában szereplő együttese. Kovács Zoltán csapata a tabellán előrébb álló Kecskeméti RC-t fogadta az Egyetemi Körcsarnokban.

A mérkőzés három hazai ponttal indult egy rossz nyitásnak majd Csizmadia blokkjának és Árva támadásának köszönhetően. Folyamatosan diktálták a tempót Kostovic-ék így nagy előny tettek szert (9:4; 17:12). A vendégcsapat igyekezett lépést tartani Árváékkal, de ekkor már a MEAFC olyan elánnal játszott, amibe a vendégek nem tudtak belerondítani így az első etap a MEAFC-Peka Bau-é lett 25:20.

A második játékrész szorosan indult a csapatok kéz a kézben szerezték a pontokat (11:10; 14:13). Ez egészen 14:14-ig ment, amikor is Dócziék játékába több egyéni hiba is becsúszott. Ezt köszönte szépen a Kecskemét és ki is használta, ellépett 15:19-re. Ezen az eredményen már csak kozmetikázni tudott a borsodi csapat és ezt a szettet elvesztette 18:25 arányban.

A harmadik szett egy Piwowarczyk ponttal indult MEAFC részről erre jött is a válasz a vendégoldalról (1:1). Ezek után azonban a MEAFC ismét magasabb fordulatszámon pörgött, mint az ellenfele ez meg is látszódott az eredményen (6:3; 11:7; 15:10; 21:14). Azonban a vendégek nem adták könnyen magukat és ott loholtak folyamatosan Fenyvesiék nyakán (22:18). Azonban a miskolci gárdának helyén volt az esze és sikerült lezárni ezt a szettet 25:22 arányban.

A negyedik játékrészben a csapatok lemásolták a második felvonás játékképét. Az elején együtt haladtak a pontszerzésben majd a hazai koncentráció hanyatlás miatt a Kecskemét magához vette az irányítást. Így ez a szettet a Hírös városiak nyerték 18:25 arányban. Következhetett az idegek csatája.

Az ötödik játékrész első pontját ki más, mint a hazaiak csapatkapitánya Árva Milán szerezte. Majd erre Dóczi rátett még egy ász nyitást és máris 2:0-s MEAFC előnyt mutatott az eredményjelző. A csapatok 5:5-ig együtt meneteltek majd 8:6-os MEAFC vezetéssel fordultak. Ebben a periódusban a vendégek nem tudták a MEAFC-ot megállítani és egészen 11:7-ig vezetett is a borsodi alakulat. Ekkor azonban a hazai oldalról egymást követték a hibák, ami meg is bosszulta magát és már 11:12-es vezetést mutatott az eredményjelző! Már 11:13-as eredményt is mutatott a kijelző amikor a 12-ik pontott Piwowarczyk szerezte meg majd egy remek Kostovic védekezésnek köszönhetően 13:13-ra egalizált a MEAFC. Igazi idegek harca volt ez a két csapat között, de a 14-ik és ezzel a meccs labdát a Kecskemét szerezte meg. Ekkor azonban a MEAFC lengyel légiósa Piotr Piwowarczyk ideje következett: előbb egy remek támadást követően egyenlített majd a nyitását követően Árva szerzett pontot és a legvégén az ő ász nyitásával 16:14-re nyerte meg a szettet és vele 3:2 arányban a mérkőzést a MEAFC-Peka Bau.

Férfi Extraliga 16. forduló
MEAFC-Peka Bau – Kecskeméti RC 3:2 (20, -18, 22, -18, 14)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 72 néző. V.: Varjasi, Ujházi.
MEAFC: Simkó 4, Dóczi 13, Kostovic 7, Piwowarczyk 22, Csizmadia 4, Árva 34. Csere: Fenyvesi (liberó), Pejtsik, Komlósi. Vezetőedző: Kovács Zoltán Béla
KRC: Török S. 4, Farkas P. 9, Kiss B. 7, Varga P. 31, Minemura 10, Flachner 10. Csere: Bogdán, Török Zs. (liberók), Mócza 2. Vezetőedző: Deák Márk
Edzői értékelés
Kovács Zoltán Béla: – Egy végletekig kiélezett meccset sikerült játszani a Kecskeméttel. Nagyon koncentráltan játszottunk, és agresszíven sikerült nyitni. A srácok egyenként akarták a győzelmet, köszönjük a szurkolóknak, hogy kijöttek, és buzdítottak bennünket.
Deák Márk: – Gratulálok a Miskolc csapatának! A mérkőzés első pillanatától jobban akarták a győzelmet. Ez látszott is a csapaton. Mi kicsit kényelmesen, langyosan vártuk, hogy történjen valami, de ha nem teszünk semmit érte, akkor hiába. Voltak egyénileg jó teljesítmények és csapat szinten jó periódusok, de kevés és mindig későn. Talán időben kaptunk egy jó nagy ébresztő pofont a folytatáshoz.

A bajnokság soron következő mérkőzése vasárnap 16 órától a TFSE otthonában kerül megrendezésre. A mérkőzést élőben közvetíti majd a hazai csapat.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram