Miskolc 22.8°C
Miskolc 22.8°C

Ezúttal három háztömböt és összesen tizenkét lakást ürítettek ki, majd bontottak el a területen, számolt be róla a Minap.
Újabb romos épületet bontottak el szerdán a Hatodik utcában. A bontás napján a helyszínt a Deák-Bárdos Mihály, a körzet önkormányzati képviselője, Bajusz Gábor frakcióvezető, Barta Gábor, a Rendészeti Bizottság elnöke, valamint Hollósy András alpolgármester is bejárta, ezt követően nyilatkoztak a sajtó képviselőinek.
A számozott utcákban korábban a tavaszi nagytakarítás részeként az illegális hulladéklerakókat is felszámolták – mondta el Deák-Bárdos Mihály, a terület önkormányzati képviselője hozzátéve, a környéken más probléma is akad.

– Közbiztonsági gondokról van szó, melyeket a házak kiürülése, majd a romok eltüntetése megszüntet. Éppen ezért kijelenthető, a bontást követően a környező utcák, az egész városrészt fellélegezhet némileg – tette hozzá.
Hollósy András hozzátette, a városvezetés célja, hogy megszüntesse a közbiztonságot veszélyeztető szegregátumokat, és felszámolja az elhagyatott, veszélyes épületeket.
– A mostani akció keretében három háztömböt és összesen tizenkettő lakást ürítettünk ki, nagyon fontos volt, hogy ezekben a lakásokban sok romos épület is volt, attól tartottunk, hogy esetleg felüti a fejét a kábítószer kereskedelem, vagy más esetleg olyan tevékenység, ami bűnesethez vezethet – mondta el az alpolgármester.
Hozzátette, az előző városvezetés a terület rendezését nem folytatta, azonban a jelenlegi számára ismét fontos, hogy a számozott utcák és környéke biztonságos és rendezett legyen.
Fotók: Osztie Tibor
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.