Miskolc 10.3°C
2024 Október 7. - Hétfő
Miskolc 10.3°C
2024 October 7. - Hétfő

Ha nem muszáj most ne menjen a Sajóra horgászni

2024.09.26.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását. Akut kockázat nem áll fenn, valamint a határértékkel szabályozott toxikus nehézfémek esetében is negatívak az eredmények. A vizsgált halakban kimutatott arzéntartalom miatt azonban indokolt az elővigyázatosság.

Az Észak-magyarországi Horgászegyesület hívta fel a Nébih figyelmét arra a közösségimédia-hírre, amely szerint a szlovák hatóság arzénszennyezettség miatt megtiltotta a Sajóból kifogott halak fogyasztását. A Nébih haladéktalanul felvette a kapcsolat a szlovák élelmiszer-ellenőrzésért felelős hatósággal, majd mintát vett a Sajó határhoz közeli részéből származó növényevő és ragadozó halakból toxikus nehézfémek jelenlétének vizsgálata céljából. 

A laboratóriumi mérések határértékkel szabályozott toxikus nehézfémet – ólmot, higanyt, kadmiumot – nem mutattak ki a kifogott halakból. Az Európai Unióban arzénszennyezettségre vonatkozó határérték halak esetében jelenleg nincs. Egyeztetési szakaszban van egy rendelettervezet, amely az édesvízi halakra is megállapítana arzénra vonatkozó maximális szintet, érvényes jogi alap hiányában azonban a hatósági minták jelenleg nem minősíthetőek. A Sajóból kifogott halak esetében ugyanakkor elmondható, hogy 

az idősebb, növényevő egyedekben mért arzéntartalom meghaladta a tervezet szerinti határértéket.

A fiatalabb, ragadozó halak mintái határértékhez közeli vagy azt kismértékben meghaladó arzénmennyiséget tartalmaztak. Ezek alapján a Nébih nem javasolja a Sajóból kifogott halak elfogyasztását. Kiemelték, a halhús nem tartalmaz olyan mennyiségű arzént, ami akut mérgezést okozna. Az arzén kis koncentrációban, de hosszan tartó bevitele azonban már egészségügyi kockázattal járhat, ezért indokolt újabb értesítésig mellőzni a Sajó halállományának étkezési célú felhasználását.

Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Megosztás:
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram