Miskolc 6.7°C
Miskolc 6.7°C

Július 13-án Zalaegerszegen rendezték meg az idei MTB XCO Magyar Kupa negyedik, záró fordulóját, ahol ezúttal is remekeltek a DVTK versenyzői. A sorozat lezárultával kialakultak a végső eredmények is, amelyek között szép diósgyőri sikereknek is örülhettünk.
A DVTK-Cycling team tíz fős csapattal érkezett a versenyre, ám sajnálatos módon már az edzésnapon történt egy balszerencsés baleset: Juhász Áron a pályabejárás során nagyot bukott, így ő nem tudott elindulni a vasárnapi futamon.
Az egész szezonban remeklő Vámos Janka (WU11) megkoronázta idei szezonját: az április óta veretlen fiatal versenyző ezúttal is lehengerlő teljesítményt nyújtott és több mint másfél perces előnnyel nyerte meg korosztálya futamát, emellett természetesen az összetett Magyar Kupa győzelem is az övé lett.
A nemrég országúti ob-t nyerő Bodnár Réka (WU13) újabb szép eredménnyel rukkolt elő: a hegyikerékpáros záró fordulóban és összetettben is a bronzérmet szerezte meg.
Podgornik Milán (U19) is stabil teljesítmlnyt hozott az egész sorozat folyamán és ugyan Zalaegerszegen ezúttal a negyedik helyen zárt, ez is bőven elegendő volt ahhoz, hogy összetett bajnoki címet ünnepelhessen.
Földi Bence (Master1) ezúttal nem állt dobogóra, de a korábbi fordulókban elért eredményeinek köszönhetően magabiztosan szerezte meg kategóriája összetett elsőségét.
Eredmények
WU11: Vámos Janka – 1. hely
U11: Csattos Máté – 16. hely
WU13: Bodnár Réka – 3. hely
U13: Mády Áron – 5. hely
U15: Gyetkó Péter – 13. hely
U19: Podgornik Milán – 4. hely
U19: Rózsa Dániel – 6. hely
U19: Gyetkó Dániel – 10. hely
M1: Földi Bence – 4. hely
Magyar Kupa összetett eredmények
WU11: Vámos Janka – 1. hely
U11: Csattos Máté – 9. hely
WU13: Bodnár Réka – 3. hely, Bauer Violet – 4. hely
U13: Mády Áron – 3. hely
U15: Gyetkó Péter – 6. hely, Kocsis Nimród – 33. hely, Tóth Balázs – 34. hely
U17: Juhász Áron – 23. hely, Tassi Bence – 37. hely
U19: Podgornik Milán – 1. hely, Rózsa Dániel – 2. hely, Gyetkó Dániel – 6. hely
M1: Földi Bence – 1. hely
Forrás, fotó: dvtk.eu
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.