Miskolc 15.7°C
Miskolc 15.7°C

Hollósy András, Miskolc alpolgármestere rövid interjút adott a 444.hu-nak a vasárnap megrendezett Békemenet során. A beszélgetésről két rövidebb videót is megosztott közösségi oldalán.
Az interjúban szóba került, hogy terveznek-e hasonló felvonulást helyi szinten is. Az alpolgármester erre úgy reagált, hogy most elsősorban a Békemeneten való részvétel volt a cél.
„Nem, nem, itt a Békemenetre jöttünk, és ezt is hirdetjük. Erre van szükség Magyarországnak, Miskolcnak és Diósgyőrnek is” – fogalmazott.
A beszélgetés során az áprilisi választásokkal kapcsolatos várakozásokról is kérdezték.
Hollósy szerint a kormánypárti oldalon nincs különösebb aggodalom az eredmény miatt.
„Nem izgulunk, mert tudjuk, hogy a munkát eddig is elvégeztük, és ezután is el fogjuk végezni a győzelemért” – mondta.
Az interjúban felidézték Orbán Viktor miniszterelnök szavait is, aki korábban arról beszélt, hogy a kormánypárti szavazók további mozgósítására van szükség. Hollósy ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy térségükben magas a részvételi hajlandóság.
„Nálunk nagyon komoly a részvételi arány, nagyon sokan vagyunk. Hál’ Istennek nagyon sok ember jött hozzánk, és sok aláírást is gyűjtöttünk Miskolcon és Diósgyőrben is” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, mit üzen azoknak a választóknak, akik 16 év után változást szeretnének, az alpolgármester a stabilitás fontosságát emelte ki.
„A legfontosabb a stabilitás és a béke ebben a nehéz helyzetben. Mi ezt képviseljük, és a hosszú távú, konzervatív megoldások fontosak lehetnek Magyarország számára. Jelenleg nincs fontosabb a békénél és a stabilitásnál.”
Az ellenzéki állásponttal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy szerinte az ellenzéki pártok kommunikációja és tettei között ellentmondás van.
„Azt mondják, hogy ők sem akarnak háborút vagy migrációt, de ennek ellenére Brüsszellel működnek együtt. A tettekben mást látunk” – mondta Hollósy András a 444.hu-nak adott rövid interjúban.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.