Miskolc -6.7°C
Miskolc -6.7°C

A vörös rókát szinte mindenki ismeri. Nagyon sokfelé előfordul: erdőkben, mezőkön, sőt a falvakban, városokban is találkozhatunk vele. Rendkívül jól tud alkalmazkodni a változó körülményekhez. Az északi féltekén szinte mindenhol megtalálható. Az 1800-as években még Ausztráliába is betelepítették, hogy a korábban behurcolt és túlszaporodott nyulakat levadássza, de sajnos inkább a kevésbé ügyes erszényeseket választotta és nagyban hozzájárult számuk drasztikus csökkenéséhez.
Bár ügyes ragadozó, étrendje nagyon változatos: kis rágcsálók, madarak, tojások, békák, giliszták, dögök, rovarok, gyümölcsök. Magányos vadász, szürkületkor és éjjel aktív.
Földalatti kotorékban él, amit előszeretettel készít domboldalakba gyökerek közé, de gyakran foglalja el más állatok odúját.
Jelenleg két vörös róka él a Miskolci Állatkertben: Maja és Misa, mindketten mentett állatok. Maja még 2018-ban érkezett, törött lábbal és sok más sérüléssel, de hála gondozói kitartó ápolásának sikeresen felépült. Misa 2023-ban árván, de egészségesen került hozzánk, itt nevelkedett. Míg Maja nyugodtabb és visszahúzódóbb, addig Misa igazán eleven.
Forrás, fotó: városgazda
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.