Miskolc 25.7°C
2025 Július 13. - Vasárnap
Miskolc 25.7°C
2025 July 13. - Vasárnap

Jó ütemben halad a Miskolci Egyetem éttermi épületegyüttesének a felújítása

2025.06.16.

A tervek szerint augusztusra elkészülő épületben az egyetemi menza mellett irodák, szórakozóhely, konferenciaterem, közösségi tér és terasz szolgálja majd az ide látogatók kényelmét -számolt be róla a Miskolci Egyetem.

A közel 60 éves, 1966-ban átadott, 5536 négyzetméteres épület a szerkezeti megerősítéseket követően új külsőt és új épületgépészeti technológiát kap.

"A finisben vagyunk. Fel van szerelvényezve a ház, sok helyiségben már takarítanak. Lényegében az utolsó simítások vannak hátra, e mellett a kültéri munkálatok is a végükhöz közelednek"

– mondta Boda Péter az Üzemeltetési, Sport és Kollégium Igazgatóság igazgatója. Mint fogalmazott: a cél az, hogy július elején el tudják kezdeni a használatbavételi engedély folyamatát, készen legyenek a megfelelő ellenőrzések annak érdekében, hogy augusztus elejétől már rendezvények színesítsék a campus életét.

"A koncepció az volt, hogy a Miskolci Egyetem központjában legyen egy rendezvényközpont, amely modern körülmények között szolgálja ki a hallgatókat, a turizmust, a tudományos konferenciákat"

– tette hozzá az igazgató.

A teljes létesítményben új épületgépészeti technológiát alakítanak ki, az épület tetejére napelemes rendszer kerül. A víz, szennyvíz, csapadékvíz, oltóvíz ellátás is új rendszert kapott. A szellőzést hővisszanyerős légkezelőgépekkel oldották meg. A világításhoz LED-es lámpatesteket helyeztek el, a hőközpontba új gázkazánok kerültek.

Az étterem 600-800 fő befogadására is alkalmas, valamint különlegessége, hogy kialakítottak egy teraszt az épület előtt, ami több funkciót is ellát majd a mindennapokban: akár VIP-lelátóként is működhet majd, rálátással a nagyszínpadra.

Újdonság ugyanis, hogy az épület előtti tér le lett burkolva, pihenőrészeket és kültéri mosdókat is kialakítottak, valamint egy állandó színpad is kiszolgálja majd a szórakozni vágyókat

– hangsúlyozta Boda Péter.

Az épület továbbra is helyet ad a szórakozásra: háromtermes felosztással, nagyobb tánctérrel, új arculattal. Mint az igazgató kifejtette: bíznak abban, hogy az úgynevezett „könnycsepptéren” egy kültéri szórakozóhelyet is ki tudnak alakítani.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram