Miskolc 4.5°C
Miskolc 4.5°C

Emberölés előkészületének bűntette miatt két év, végrehajtásában három év hat hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztére ítélte a Miskolci Törvényszék azt az ózdi diákot, aki azt tervezte, hogy megöli tanárát - közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint két évvel ezelőtt egy ózdi iskola udvarán egy pedagógus szétválasztott két vitatkozó, lökdösődő iskolás fiút. Emiatt az egyik kiskorú azzal fenyegette meg, hogy megöli. A tanárnő erről beszámolt az iskolaőrnek, értesítették a rendőrséget, akik előállították a diákot a rendőrkapitányságon.
Mikor a fiatalkorú vádlott - aki az előállított iskolás barátja volt - megtudta mi történt, felháborodott az eseten, és elhatározta, hogy kést visz az iskolába, majd megöli a tanárnőt - írták.
A közlemény szerint a vádlott pár nap múlva késsel ment iskolába, ahol megmutatva azt osztálytársainak közölte velük: "meg fogja szurkálni a tanárnőjüket". Erről néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a vádlottól a kést és átadta azt a főigazgatónak.
Később a tanárnő a történtek tudatában bement az osztályterembe, hogy megtartsa az órát. Ekkor a fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, hogy adja vissza a kést, mert azzal akar bosszút állni rajta, amiért rendőrt hívott a barátjára - közölték.
A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit, akik hazavitték fiukat. A bíróság a vádlottat azzal ítélte próbaidőre, hogy annak tartalma alatt pártfogó felügyelet alatt áll majd - olvasható a sajtóanyagban.
Mint írták, a büntetés kiszabásakor enyhítő körülmény volt a vádlott részbeni beismerő vallomása, megbánó magatartása és személyi körülményei. Súlyosító körülményként értékelték az elkövetési eszköz veszélyes voltát, valamint azt, hogy a cselekmény erkölcsileg különösen elítélendő. Az ítélet nem jogerős.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.