Miskolc 15.7°C
2025 Május 22. - Csütörtök
Miskolc 15.7°C
2025 May 22. - Csütörtök

Kiderült, hogy mi állhat a gyakori miskolci villamosbalesetek mögött

2025.05.05.

Miskolcon viszonylag sűrűn keveredik balesetbe villamos. A jelenség annyira gyakori, hogy már mémesítették is. A szakértő szerint a miskolci villamosbalesetekben a technológia fejlődése és az emberi figyelmetlenség egyaránt közrejátszik.

Rendszeresek a villamost érintő balesetek Miskolcon. Már oldal is van, ahol a baleseteket, illetve a baleset nélküli napokat számolják, rengeteg mém, vers, vicces videó, sőt dal is született a jelenségről, vagyis a miskolci villamosbaleset kapcsán. A szakértő elárulta a Boonnak, hogy mik lehetnek a balesetek okai.

Bencze Csaba, a Bencze Autósiskola tulajdonosa részben azt találta a villamosbalesetek okául, hogy az autók fejlődésével a vezetői térbe egyre kevésbé lehet behallani a kívülről érkező zajokat, de a villamos is jóval csendesebb mint régen volt. Ezeken kívül az is közrejátszhat, hogy nem nagyon csillingel a villamos. Régen minden veszélyhelyzetben jelzett, de már valamiért nem minden helyzetben szokott, ez pedig megnehezíti a sofőrök dolgát.

A szakértő nagy problémaként azonosította, hogy 

az autósok balra kanyarodásnál nem nagyon néznek a visszapillantóba, hátra, a villamos pedig a hosszabb féktávjából kifolyólag nem tud időben megállni, amikor hirtelen bekanyarodnak elé.

Az autósok valóban figyelmetlenek. Ennek ékes példája az az eset, amiről a Miskolc MOST! Facebook-csoportban osztottak meg fotót. Egy autós a villamos elé kanyarodott Miskolcon, a Diósgyőri stadion előtt. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az autós nem tartotta be a kanyarodási szabályokat. Helyszíni bírsággal zárult az ügy.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram