Miskolc 19.5°C
Miskolc 19.5°C

A 2025/2026-os szezon legjobb pontszerzője Komlósi Márk (515 pontot szerzett) a röplabda TippmixPro Férfi NBI Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau átlója négy év után távozik a miskolci egyesülettől. Komlósi 2022 nyarán érkezett és rögtön NBI-es bajnoki címhez segítette a MEAFC-ot majd az ezt követő szezonokban is kihagyhatatlan és megkerülhetetlen alakja volt a borsodi gárda kezdőcsapatának.
Az elköszönő játékossal honlapunk készített egy mini interjút, ahol beszélgettünk az idei szezonról (ahol a MEAFC-Peka Bau 8.helyezett lett az első osztályban), múltról és a jövőről.
Összegezd a szezont kérlek. Milyen elképzeléssel vágtál neki enne a szezonnak?
- Életem talán leghosszabb szezonján vagyok/vagyunk túl, előzetes céljaink mind a vezetésnek mind a már régebben érkezett játékosoknak a rájátszást érő pozíció megszerzése volt, amit sikerült is teljesíteni. Nehéz volt erőt latolgatni előzetesen ugyanis minden korábbi évben ezt tettük és sose sült ki semmi jó belőle. Azonban a szezon első pár mérkőzésén egyből kirajzolódott, hogy igenis feltudjuk venni a versenyt a két kiemelkedő csapat mögötti „középmezőnnyel” és pályázhatunk a minél előkelőbb helyek egyikére. Sajnos a kezdeti lendületünk egy kicsit megtört és bár a szoros meccsekből nem volt hiány ezekből rendre nem mi jöttünk ki jól, így végül a 8. helyet sikerült megszerezni, amivel én személy szerint nem vagyok elégedett, még ha ez megfelel a kitűzött célnak is. Egyénileg örülök, hogy sikerült a liga pontkirályának lenni ebben az évben, de a játék minden területén van lehetőség fejlődni, ezért fogok dolgozni tovább.

Sok új játékos érkezett idén, rögtön kialakult a csapatban az összhang?
- Azt kell mondjam, hogy igen, meglepően jól alakult a korai időszak együtt. Őszintén úgy érzem, hogy sok csapat irigyelhetné az ez évi csapat összetartását a pályán és azon kívül is. Véleményem szerint a lelátóról is lehetett érzékelni, hogy mennyire együtt van a csapat és hogy mennyire szeretünk egymással játszani.
Most már nem titok külföldön pontosabban Dániában a Middelfart együttesében folytatod pályafutásodat. Milyen érzések kavarognak benned, hogy négy év utón távozol?
- Igen a következő szezont a dán 1. osztály idei ezüstérmesénél a Middelfart csapatánál fogom kezdeni. Félek, de egyben izgatott is vagyok egy ilyen lehetőség miatt. Mindenképpen a komfortzónámon kívül lépek azzal, hogy itt hagyom a jól ismert helyeket, embereket, akik az elmúlt éveimben a mindennapjaimat képezték. Felnőtt életem jelentős részét itt töltöttem és hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen módon is hozzájárult ahhoz, hogy jobb röplabdás és jobb ember legyek, nehéz döntés volt, de kíváncsi vagyok van-e bennem több és ezzel a lépéssel közelebb fogok kerülni a válaszhoz.

Mi az, amire a legszívesebben emlékszel vissza az elmúlt 4 évből és mi az amit a klub adott neked? Lényegében mit jelent neked a MEAFC?
- Legkedvesebb emlékem az NB1es bajnoki cím, amikor is gyakorlatilag zöldfülűként kerültem be egy rutinos magban és együttes erővel sikerült első osztályba juttatni a csapatot. A klub nekem elsősorban lehetőséget adott, arra, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek, olyan szinten amilyen szinten talán sosem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy elfogok jutni. A MEAFC nekem minden olyan barátot jelent, amit ennek a klubnak/sportnak köszönhetően ismertem meg és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ezalatt a 4 év alatt a világ minden tájáról találkozhattam emberekkel, akikkel, ha a nyelv feltétlen nem is a sport iránti szenvedély közös volt.

Mit üzensz a szurkolóknak, illetve az itt maradt játékosoknak/stábnak és leendő játékosoknak?
- Természetesen azzal kezdeném, hogy a köszönünk/köszönök minden biztató szót minden dobverést minden tapsot, amit kaptunk, mindig próbáltuk meghálálni ezeket a pályán mutatott játékkal. Az új játékosok remélem olyan gördülékenyen fognak beilleszkedni, mint ahogy az eddigi években jellemző volt és remélem megtalálják a számításaikat a klubnál. A stábnak, illetve a maradó játékosoknak pedig sok sikert kívánok, és tudom, hogy nem utoljára találkoztam velük. Hajrá MEAFC!
Kovács Zoltán vezetőedző és egykori csapattárs osztotta meg gondolatiat Komlósival kapcsolatban: - Az NBI-es csapatban ismerkedtem meg Márkkal, bár barcikanak is megfordult elkerültük egymást. Akkor még "kölyök " volt aki már abban az időszakban is élt halt a röplabdáért. Az évek során egyre több játéklehetőségeket kapott és bizony Márk maximálisan élt is vele. Olyannyira, hogy ebben szezonban kirobbanthatlan volt a kezdőcsapatból és a legponterősebb játékos lett a ligában. Nagyon eltökélt volt és cêlokat fogalmazott meg magával szemben például a légióskodást , amiért mindent megtett és a röplabda előnyt élvezett szinte mindenben . Egy olyan srácról beszélünk most aki fizikálisan hatalmas léptékben fejlődött ami saját szorgalmának és kitartásának köszönhető, a játék technikai valamint taktikai részeit pedig szívta magába. Igazi csapat játékos aki rizikós helyzetekben is képes teljesíteni. Minden edző ilyen játékost kivanhat magának aki nem ismeri a lehetlen kifejezést és végletekig küzd, sokszor sérülések ellenére is maximálisan teljesített es nagyon profin ált a röplabda hoz.
Nagyon örülök hogy megismerhettem Márkot és boldog vagyok hogy sikerült elérni élete egyik célját a légióskodást. Nincs kétségem affelől hogy elégedettek lesznek vele a dán kollégáim és nem ez lesz az utolsó külföldi állomása. Márk kitűnő példa a fiatal röplabdásoknak, hogy bizony lehet karriert építeni Miskolcról is.
Barócsi Ákos szakosztályvezető gondolatai a távozó játékosról: - Márk szinte ,,gyerek” volt amikor ideérkezett hozzánk 2022-ben. Azonban nagyon hamar beilleszkedett és évről évre tudott fejlődni. Amikor elmondta, hogy külföldre igazol akkor egyik szemem sírt a másik nevetett. Hiszen az egyik húzóemberünket veszítjük el, ami szomorú, de a másik oldalon pedig örülök a sikerének és annak is, hogy ő az élő példa arra, hogy innen Miskolcról is ki lehet kerülni külföldi bajnokságban. Tehát itt minden adott a játékosoknak arra, hogy fejlődjenek és ha elég kitartóak akkor a céljaikat meg tudják valósítani. Sok sikert kívánok neki a magam és a klub nevében, ahogy neki is mondtam az ajtónk mindig nyitva fog állni előtte. Büszkék vagyunk rá!
