Miskolc 18.9°C
Miskolc 18.9°C

A miskolci közösségi közlekedés egyik legtöbbet vitatott intézkedése lett az elmúlt időszakban a járatseriff-rendszer. Miközben egyesek a költségeit kifogásolják, a városvezetés szerint a rendszer kézzelfogható eredményeket hozott a közbiztonság és az utazási körülmények javításában.
A témában Tóth-Szántai József polgármester közösségi oldalán tett közzé részletes összegzést, amelyben a rendszer működésének első teljes évéről közölt adatokat.
A soron következő közgyűlés elé kerülő tájékoztató szerint 2025-ben összesen 6879 alkalommal intézkedtek a járatkísérők az MVK járatain és a forgalmasabb megállókban.
Az esetek között szerepeltek ittas vagy agresszív utasokkal kapcsolatos intézkedések, hangoskodás, dohányzás, a járműveken történő étel- és italfogyasztás, valamint különböző segítségnyújtások is. Több esetben rendőrség vagy mentő értesítésére volt szükség, rosszullétek esetén pedig a helyszínen tartózkodó járatkísérők nyújtottak elsősegélyt a szakemberek kiérkezéséig.
A városvezetés szerint a rendszer egyik legfontosabb célja az volt, hogy a járművezetők válláról levegye azokat a feladatokat, amelyek nem tartoznak közvetlenül a munkakörükhöz.
„A járművezető dolga a biztonságos vezetés. Nem lehet egyszerre sofőr, konfliktuskezelő, biztonsági ember és szociális munkás” – fogalmazott a polgármester.
A járatseriff-rendszer működtetése tavaly összesen 718,5 millió forintba került. A szám első hallásra jelentős összegnek tűnhet, ugyanakkor a városvezetés az utasszámok alapján más megközelítésből is bemutatta a költségeket.
Az MVK adatai szerint 2025-ben több mint 60 millió utazás történt Miskolc közösségi közlekedésében. Ez azt jelenti, hogy egy utazásra vetítve nettó 11,9 forint jutott a járatseriff-rendszer működtetésére.
A polgármester szerint a kérdés nem kizárólag pénzügyi oldalról vizsgálható.
Álláspontja szerint a közösségi közlekedés biztonsága, az utasok komfortérzete és a járművek állapotának megóvása olyan célok, amelyek indokolják a rendszer fenntartását.
Tóth-Szántai József bejelentette azt is, hogy a következő évi költségvetés előkészítése előtt városi konzultáció indulhat a járatseriff-rendszer jövőjéről.
A kezdeményezés célja, hogy a miskolciak közvetlenül is véleményt mondhassanak arról, szükségesnek tartják-e a rendszer további működtetését és finanszírozását.
A polgármester szerint a város fejlődésének alapja a rend és a biztonság, ugyanakkor a hosszú távú döntések meghozatalában fontos szerepet kell kapnia a lakosság véleményének is.
A közgyűlés elé kerülő beszámoló várhatóan a következő hetekben ismét napirendre emeli a járatseriff-rendszer kérdését, amely továbbra is az egyik legtöbbet vitatott, ugyanakkor legnagyobb figyelemmel kísért közbiztonsági intézkedés Miskolcon.
Tóth-Szántai József polgármester Facebook bejegyzése:
Cikk: Sz.A. | Kép: Tóth-Szántai József Facebook oldala