Miskolc 1.2°C
Miskolc 1.2°C

Nagyjából éjfél óta gondok vannak a One hálózatával, a downdetectoros visszajelzések alapján. A problémák miatt több ezer visszajelzés érkezett.
A szolgáltató ügyfélszolgálatát feltárcsázva kiderül, hogy éjfél és reggel 6 óra között több tucat településen karbantartás miatt nincs internet, azonban a problémák még a jelzett időpont után is fennállnak.
A kimaradás több budapesti kerületet (3., 4., kerület) és vidéki (Maglód, Szombathely, Vác) nagyvárost is érint a szolgáltató jelzése szerint.
A probléma érinti a mobilnetet is, tehát egyes esetekben az okostelefon hiába kapcsolódik a One hálózatára, egyáltalán nincs adatforgalom, még az értesítések sem futnak be a készülékre. Van, akinél a tévészolgáltatásokkal is probléma adódott.
Akad olyan is a panaszosok között, aki szerint a DNS-szolgáltatással akadt probléma.
Érdekesség, hogy olyan visszajelzés is érkezett, hogy a Meta szolgáltatásai (Facebook, Instagram) mennek, tehát a hírt még látják a One leállásáról, de elolvasni már nem tudják. iPhone-ok esetében azt tapasztalni, hogy iMessage helyett SMS-eket kapnak a tulajdonosok.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.