Miskolc 6.8°C
Miskolc 6.8°C

Október 13-án, hétfőn délután 15 órától ismét megtelik élettel a Görömbölyi Művelődési Ház, ahol hagyományos formában rendezik meg a Görömbölyi Idősek Napját. Az esemény célja, hogy a városrész közössége együtt köszöntse az idősebb generáció tagjait, és egy vidám, meghitt délutánt töltsenek el együtt.
A programot Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő köszöntője nyitja, ezt követően pedig a Görömbölyi Benedek Elek Tagóvoda kis óvodásai lépnek színpadra saját műsorukkal. A délután további meglepetéseket is tartogat, hiszen 15:25-től egy meglepetés vendég szórakoztatja majd a közönséget.
A belépés díjtalan, így minden érdeklődő részt vehet az ünneplésen. A rendezvény Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő támogatásával valósul meg. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a program, a helyszín és az időpont változtatásának jogát fenntartják, illetve kérik a résztvevőket, hogy tartsák be a házirendet.
A Görömbölyi Idősek Napja minden évben fontos alkalom arra, hogy a helyi közösség kifejezze tiszteletét és szeretetét a szépkorúak iránt – idén is egy szeretetteljes, tartalmas délután várja a résztvevőket Miskolc-Görömbölyön.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.