Egy fantasztikus idény végén bajnoki címet és fél évszázad után NB I/B-s feljutást ünneplehetett a három évvel ezelőtt újjáalakult DVTK kézilabda csapata. A szezont Molnár András vezetőedzővel értékeltük, kitérve az egész éves hatalmas nyomásra, a kulcspillanatokra, az ünneplésre és arra, hogy mit jelent a DVTK címeres mezében kézilabdázni.

- Tavaly újoncként vágott neki az NB II-es bajnokságnak a DVTK, ahol ugyan közel volt a feljutás, de mégis egy más felütéssel és célkitűzéssel indult az év. Idén viszont már az első edzés első percétől kimondottan a bajnoki cím volt a cél. Mennyire volt ezt nehéz belülről kezelni és hogyan hatott a csapatra?

- Ennek a nehézsége abban mutatkozott meg, hogy ne érezzék a játékosok, hogy ekkora a tét. Az volt a legnehezebb kihívás, hogy olyan légkört teremtsünk, amiben a srácok alkotó képesek. Azt gondolom, hogy ezt sikerült elérni. Végig oldott hangulatban teltek az edzések. A helyzetünk a tavalyihoz képest sokat változott, tavaly üldözők voltunk, idén pedig üldözöttek lettünk. Ismét volt egy komoly vetélytársunk a Salgótarján személyében, aki magasabb osztályból érkezett. Fontos volt, hogy tanultunk az első évből és végül megérdemelten tudtuk megnyerni a bajnokságot. Egyetlen egy kisiklásunk volt, egy szoros meccset játszottunk a másik 20 találkozón pedig magabiztosan nyertünk. Ez azt jelenti, hogy megérett a csapat a magasabb osztályra.

- Mennyire kellett az év során a tüzet fenttartani a srácokban?

- A motivációs szinttel nem volt probléma. A srácok tudták, hogy miért dolgozunk és ami nagyon fontos volt, hogy fiatalkoruk mellett nagyon jól dolgozták ezt fel és együtt tudtak vele élni. Ez a siker az ő életükben - nem csak a sport, hanem a magán tekintetében is - nagy segítségükre lesz. Bírták a terhet, ami nagyon nehéz úgy, hogy nem hibázhatsz két éven át. Ez egyben annak is a tanúbizonysága, hogy érett személyiségekké váltak.

- Minden meccsnek megvan a saját nehézsége, viszont idén ezek közül is kiemelkedtek a Salgótarján elleniek. Hogyan éltétek meg ezt az elég hullámvasutasra sikerült párharcot, hiszen a +7-es hazai győzelmet egy -8-as vendég vereség követte?

- Az első mérkőzésnek is volt pikantériája, hiszen életem első eltiltását kaptam. Ezt elég nehezen éltem meg, mivel nem az az edző vagyok, aki a problémákat keresi. Azon a találkozón nagyon kiélezett játékot mutatott a csapat. A zavar akkor jött, amikor kiállítottak. Meggyőződésem, hogy akár nagyobb különbséggel is tudtunk volna nyerni. A visszavágóra talán „túl sokat” készültünk, de a hazai csapatot minden dicséret megillet, hiszen megtanították nekünk, hogy kell visszavágni, amiért hálásak is lehetünk. Sajnos minden évben van egy ilyen meccs, amikor semmi nem jön össze. A bajnokság végére viszont ezt követően kiegyenesedtek a dolgok és egyenletes teljesítményt tudtunk nyújtani.

- Bajnoki címet mindig nehéz nyerni, de úgy, hogy nem hibázhatsz kifejezetten. Említettél már több dolgot is, mi volt még ezeken kívül a kulcs abban, hogy ilyen hosszú időn keresztül ilyen stabil tudott maradni a csapat?

- Nagyon sokat számított a nyugodt körülmény, ami körbe vette a csapatot. A vezetőink is nagyon magas szintű munkát végeztek ugyanúgy, mint a kollegáim, akiknek hatalmas érdeme van abban, hogy ezt a bajnokságot így tudtuk megnyerni. Emellett az igazolásaink célorientáltak voltak. A távozók posztjaira érettebb és tudatosabb játékosok érkeztek, amik igazán betaláltak. Olyanokra találtunk, akik segítettek a céljaink elérésében és végig jöttek velünk az úton. Ami igazán izgalmas két év volt akkora pszichés teherrel a csapaton, ami nem baj, hogy lejött rólunk. Nagyon élveztük ezt a feladatot, de azért nagyon nehéz is volt. Együtt tudtunk vele élni és boldogan ünnepeltük a bajnoki címünket, mert nagyon sokat tettünk érte.

- A tavalyi év végén azt mondtad, hogy az egy tanuló év volt. Mit tanult és alkalmazott abból a csapat idén?

- Gyakorlatilag azt, hogy nem szabad hibázni és hogy kell ezeken átlépni. Ha úgy érzed, hogy nem megy akkor is el kell menned a teljesítményed maximumáig. Ezt a srácok nagyon jól fel tudták dolgozni. Ezzel nagyon nehéz együtt élni, de megtanultak. A tavalyi év végén éreztük, hogy már elcsúszott a feljutás és már nem voltunk olyan feszesek, idén viszont megtanultok, hogy kell egy egész szezon keresztül annak lenni. Az első edzéstől az utolsó mérkőzésig a legmagasabb szintű kézilabdázásunkra törekedtünk, aminek sikerült megfelelni.

- A bajnokság mellett idén is szerepeltünk a kupában, ahol két NB I/B-s csapatot is búcsúztattunk és csak az első osztály elejébe tartozó Gyöngyös jelentette a végállomást. Hogyan éltétek meg a sorozatban a szereplést és kicsit előre tekintve, hogyan lehet ezekből a meccsekből a következő évre készülni?

- Az elmúlt két évben végigjárt kalandunknak fontos állomásai voltak a kupa meccsek, hiszen olyan csapatokkal tudtunk a bajnokság közben játszani, akik magasabb teljesítményt képviseltek, mint mi. Az, hogy két NB I/B-s csapatot tudtunk búcsúztatni mindenféleképpen dicsérendő. Egy olyan Mezőkövesdet ejtettünk ki, aki az NB I/B elejéhez tartozik és nagyon sokáig partiban tudtunk lenni a Gyöngyös ellen is. Nem tudták azt megtenni, hogy fiatalokat rakjanak a pályára, hanem folyamatosan pályán kellett tartani az első osztályú játékosaikat, ami nagyon hízelgő ránk nézve. Ezek igazi rangadók voltak, amikre sokan kilátogattak. Megmutatták, hogy hova szeretnénk eljutni. Felkészíteni viszont természetesen nem tud egy évbe ez a három meccs arra, ahova megyünk, hiszen ott majd 30 bajnokit kell játszanunk.

- Nem akármilyen idényen vagyunk túl. Hogy látod, hogyan hatott érzelmileg ez a fiatal miskolci és borsodi kötődésű csapatra, akik még korábban nem jutottak ilyen szintre?

- Az utolsó meccset követő ünneplésben szerintem minden látszódott, hogy mi szakadt fel a srácokból. A csarnokban és az azon kívüli ünneplésből leszűrődött, hogy mekkora teher esett le róluk. Az ünneplés minden formáját megragadták, amit meg is érdemeltek. Ezek a srácok vágynak a magasabb szintre és talán a sikerünknek ez lehet az egyik kulcsa. Meg akarják magukat mutatni. Nagyon fontos nekik Borsod és a Diósgyőr meze és ez megint egy olyan felhajtó erő, ami a következő évünknek lehet a kulcsa. Ebből nekünk erőt ér erényt kell kovácsolni a későbbiekben.

- Végül neked személyesen mit jelentett ez a siker és mit adott neked ez az elmúlt két év a DVTK-nál?

-  Először a hálát érzem. Rendkívül hálás vagyok ennek a vezetőségnek és a klubnak, hogy befogadott. Nagyon szeretném megmutatni, hogy mire vagyunk képesek és ennek az útnak még nincs vége. Amikor lefújták az utolsó mérkőzést tényleg elérzékenyültem, mert azt érezem, hogy kaptam egy olyan fajta bizalmat a csapatommal, amit remélem, hogy meg tudtunk hálálni. Szeretném visszaadni, amit kaptam ettől a klubtól, ami visszaadta a hitemet és a szakmai önállóságomat. Bízom benne, hogy lesznek még közös sikereink. Nekünk kézilabdázóknak nagyon sokat kell még beletennünk, hogy bebizonyítsuk, hogy méltó helyen vagyunk Diósgyőrben. Viszont látom a srácokban azt az erőt, hogy mit jelent ez nekik. Személyesen pedig nekem kivételes, hogy itt lehetek edző.

Forrás: dvtk.eu