Miskolc -6.7°C
Miskolc -6.7°C

A hétfő egy kicsit fájni fog, legalábbis azoknak, akik valamilyen formában érintettek a miskolci Gömöri felüljáróval és környékével…
Mint az már tudni lehet: Miskolcon, a Gömöri felüljáró felújítása miatt ideiglenes forgalomterelés veszi kezdetét 2024. október 20-án 7 órától. Ez ugye vasárnap, de a hétfőre, október 21-re, és azt követő legalább négy hétre nem árt felkészülni.
Időben kell elindulni, vagy plusz időt kalkulálni az utazáshoz.
A tervek alapján az I. ütemben a Felsőzsolca felől, a II. ütemben a Zsolcai kapu felől érkező forgalom külsőből a belső forgalmi sávba, majd a szemből érkező irány belső forgalmi sávjába kerül átvezetésre.
A terelés a tervek szerint – a munkálatok elvégzéséig - november közepén fejeződik be.
Az érintett szakaszon a reggeli és a délutáni csúcsidőben torlódásra kell számítani, kérjük, fokozott figyelemmel közlekedjetek. A forgalom lehetőségek szerinti folyamatosságát a rendőri irányítás biztosítja majd, ammenyiben erre szükség lesz.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.