Miskolc 24.9°C
Miskolc 24.9°C

Miskolc új jegyzőjévé nevezte ki Nagy Boglárkát Tóth-Szántai József polgármester – jelentette be a városvezető közösségi oldalán.
A polgármester közlése szerint a jegyző kiválasztását megelőzően – jogszabályi kötelezettség hiányában is – szakmai munkacsoportot hoztak létre annak érdekében, hogy a döntést minél szélesebb körű szakmai vélemények támogassák. A munkacsoportban a városvezető és az ellenzéki frakciók, a frakcióval nem rendelkező önkormányzati képviselők delegáltjai, valamint a Polgármesteri Hivatal főosztályvezetői is részt vettek.
A tájékoztatás szerint a munkacsoport valamennyi érvényes pályázatot benyújtó jelöltet személyesen meghallgatta, majd egyhangú döntéssel Nagy Boglárka kinevezését javasolta. Tóth-Szántai József kiemelte: a testület egységes szakmai álláspontja megerősítette döntésében.
A polgármester felidézte, hogy Nagy Boglárka korábban aljegyzőként dolgozott, így munkáját és szakmai felkészültségét már sokan megismerhették. Hangsúlyozta, hogy jól ismeri a Polgármesteri Hivatalt, a közigazgatási feladatokat és a város előtt álló kihívásokat, ezért meggyőződése szerint jegyzőként is elkötelezetten szolgálja majd Miskolcot.
Tóth-Szántai József gratulált Nagy Boglárka kinevezéséhez, és sok sikert, kitartást, valamint jó egészséget kívánt számára új tisztsége ellátásához.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.