Miskolc 3.4°C
2025 Február 11. - Kedd
Miskolc 3.4°C
2025 February 11. - Kedd

Novák Katalin nemzetközi pályára lépett

2024.09.10.

A botrány után visszatért ahhoz, amit a legjobban szeret.

Novák Katalin egykori köztársasági elnök hétfőn az X-en jelentette be, hogy az XY Worldwide civil szervezet vezérigazgatójaként fog dolgozni a jövőben – írja a Index. Az exállamfő bejegyzése szerint a szervezetnél a világ vezetőivel, politikai döntéshozókkal és oktatókkal dolgoznak együtt azon, hogy stratégiákat dolgozzanak ki, melyek segítségével a nemzetek leküzdhetik a születésszám globális csökkenésének hatásait.

Az egykori köztársasági elnök a bejegyzés alatt kifejtette, a szervezet stratégiájában elsősorban az emberekre összpontosítanak, és azokra a társadalmi-gazdasági és kulturális akadályokra, amelyek megakadályozzák az egyéneket abban, hogy megvalósítsák családalapítási ambícióikat.

„A nem tervezett gyermektelenség kockázatainak jobb tudatosításával és a túlnépesedésről és termékenységről szóló félrevezető narratívák megkérdőjelezésével az XY Worldwide képessé teszi az egyéneket és párokat arra, hogy megalapozott döntéseket hozzanak a szülői létről az elkövetkező generációk számára” – fejtette ki Novák Katalin.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram