Miskolc 15.7°C
2026 Április 16. - Csütörtök
Miskolc 15.7°C
2026 April 16. - Csütörtök

Ősztől Magyar Gergely váltja Völgyi Pétert a DVTK kispadján

2026.02.24.

A következő szezonban Magyar Gergely veszi át a vezetőedzői feladatokat Völgyi Pétertől a női kosárlabda NB I-ben ezüstérmes DVTK HUNTHERM csapatánál.

A klub keddi tájékoztatása szerint a szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Péter a jövőben szakmai igazgatóként és az utánpótlás-akadémia vezetőjeként dolgozik tovább.

Völgyi Péter 2018-ban érkezett Diósgyőrbe, először az Aluinvent DVTK szakmai igazgatójaként dolgozott, vezetőedzőként pedig 2021-ben debütált, és eddig 202 tétmérkőzésen irányította a csapatot. A nevéhez fűződik a klub történelmi, 2024-ben megszerzett bajnoki címe, két kupagyőzelem, és négy egymást követő Euroliga-szezon.

"Rengeteg emlékezetes pillanat részesei lehettünk közösen az elmúlt években, büszke vagyok az elvégzett munkára, az eredményeinkre, játékosaink fejlődésére és arra a hangulatra, ami a DVTK Arénában ellenfeleinket fogadja" - jelentette ki az 52 éves tréner.

"A szezonból hátralévő szűk három hónapban harcolni fogunk a következő bajnoki cím megszerzéséért, nemzeti csapatunkkal pedig jövő héttől a világbajnoki részvételért. A több száz hazai és nemzetközi mérkőzés, a rájuk való felkészülés és az ezzel járó utazások nem múltak el nyomtalanul, nagyon szép, de igencsak megterhelő időszakon vagyunk túl. Mivel a következő szezon előkészületei már javában folynak, a tervezhetőség miatt nem halogattuk a döntést, így mindenki számára egyértelműek a jövő évi feladatok és a munkamegosztás" - tette hozzá.

Utódja Magyar Gergely lesz, aki a DVTK Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójaként és a női utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőjeként tevékenykedik. A 45 éves szakember 2011 és 2016 között az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetőedzője volt, Diósgyőrben 2016-ban kezdett dolgozni utánpótlásedzőként.

2024 őszén nevezték ki a női U20-as és U19-es válogatott szövetségi edzőjévé, előbbivel 2025-ben veretlenül megnyerte a miskolci B-divíziós Európa-bajnokságot, visszajuttatva a magyar csapatot az A csoportba. Vezetésével ugyanebben az évben az U19-es világbajnokságon a válogatott a nyolcadik helyen végzett, mellyel az elmúlt évtized egyik legjobb korosztályos magyar eredményét érte el.

"Az elmúlt időszak eredményei önmagukért beszélnek, és próbálok majd a legjobb tudásom szerint azon dolgozni, hogy ezen az úton maradjunk. Bízom abban, hogy az országos szinten egyedülálló közönségünket továbbra is ki fogjuk tudni szolgálni, és közösen szép sikereket fogunk elérni. Miskolciként mi mást mondhatnék: együtt vagyunk, győzni fogunk" - jelentette ki.

A DVTK a bajnoki alapszakasz végéhez közeledve a tabella második helyén áll az NKA Universitas Pécs mögött.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram