Miskolc 15.7°C
Miskolc 15.7°C

Sportinfó 2026 néven rendezett sportszakmai fórumot Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára kedden este a miskolci Generali Arénában.
A szépszámú közönség előtt megtartott eseményen a Diósgyőri VTK sportolói, edzői és vezetői mellett a vármegye további sportszervezetei, egyesületei és települései is képviseltették magukat.
Az államtitkár prezentációjában bemutatta az elmúlt évek sporteredményeit, szólt a legfontosabb vármegyei beruházásokról és fejlesztésekről, valamint ismertette a közeljövő terveit.
Kiemelte: közös felelősség, hogy minél több fiatalt sikerüljön megszólítani és a sportban tartani, hiszen az nemcsak teljesítményt, hanem értékrendet és életminőséget is ad.
Hangsúlyozta az egyesületek nélkülözhetetlen szerepét, valamint rámutatott arra, hogy a létesítményfejlesztések ütemét nem követte megfelelően a szakemberképzés, ezért a humán erőforrás erősítése kiemelt feladat a következő időszakban.
Schmidt Ádám külön beszélt a Sportoló Nemzet Programról is, amelyhez már több mint 85 ezer regisztrált tag csatlakozott.
A program keretében – a DVTK közreműködésével – kedden egy több mint ezer iskolást megmozgató szerencsi sportnap is megvalósulhatott.
A fórum interaktív részében a résztvevők kérdéseket tehettek fel a színpadon helyet foglaló sportvezetőknek és kiválóságoknak. Jelen volt többek között Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó, Balogh Gábor, olimpiai ezüstérmes öttusázó, Szekeres Pál, háromszoros paralimpiai bajnok vívó, Jónyer István, négyszeres világbajnok asztaliteniszező, valamint Guzi Blanka, a DVTK világbajnoki ezüstérmes öttusázója is.
Az eseményen több közéleti szereplő is részt vett, köztük Miskolc alpolgármestere, valamint a vármegye és az országgyűlés képviselői. A fórum célja az volt, hogy erősítse a párbeszédet a sportirányítás és a helyi sportszereplők között, és közösen jelölje ki a térség sportjának jövőbeli irányait.
Fotó: Szabó Krisztián/DVTK
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.