Miskolc 11.8°C
2024 Október 7. - Hétfő
Miskolc 11.8°C
2024 October 7. - Hétfő

Semjén Zsolt a Görögkatolikusok évszázados öröksége című kiállítás megnyitóján járt Miskolcon

2024.09.20.

Az embereknek szükségük van szimbólumokra

2024.szeptember 19.

Mivel emberek vagyunk, szükségünk van olyan szimbólumokra, mint a tér tekintetében a templom, azaz a szent hely, mint az egyház ünnepei, szentségei, vagyis a szent idő, és olyan tárgyakra, mint a liturgikus eszközök vagy az ikonok - mondta csütörtökön Semjén Zsolt a Görögkatolikusok évszázados öröksége című centenáriumi kiállítás megnyitóján Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, emberekként arra is szükségünk van, hogy az érzékszerveinkkel megragadható módon tudjuk a valóságot a tudatunkba hozni, szükségünk van az érzelmekre és hangulatokra, valamint a logikára is, hogy „eljussunk az igazság felismerésére”. Ezért van szükségünk egyházművészetre és teológiára.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy az Abszolútum, az Isten ábrázolása sehol sem lehetséges, kivéve a kereszténységet. Azért, mert mint fogalmazott, egyedül a kereszténység tud arról, hogy az Isten emberré lett és az, hogy Istent ábrázolni lehet, azért van, mert az Abszolútum megtestesült a názáreti Jézusban.

Ezért, aki az evangéliumot hallgatja, Istent hallgatja, aki Krisztus ikonját nézi, Istent nézi, hiszen Krisztus Isten ikonja, és ezért legitim a kereszténységben az ikon, mert „maga az Isten akarta azt, hogy ő Krisztusban, mint ikonban látható legyen, tapasztalható legyen, köztünk legyen” – mutatott rá Semjén Zsolt.

Ebből, és abból, hogy az egyház az ő misztikus teste, az is következik, hogy testének, az egyház beteljesedett életű tagjainak, a szenteknek az ábrázolása szintén legitim – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Szolyák Péter, a múzeum igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a kiállításon huszonnyolc intézmény és parókia összefogásával hatvannyolc műtárgyat mutatnak be jövő év március 20-ig. A kiállított tárgyak között az abaújszolnoki oltárt vagy a kéziratos Tetraevangeliont is megtekinthetik a látogatók.

Megjegyezte, hogy az elmúlt száz év egyháztörténeti összefoglalása és a hitélet alappillérei „szép és logikus” elrendezésben, a nagyközönség számára is érthető nyelvezettel tárulnak az érdeklődők elé.

Kiemelte, hogy a tárlatban az okoseszközök „tudatos és arányos” használata jellemző, emellett felhívta a figyelmet az intézmény iskolák számára kidolgozott múzeumpedagógiai programjaira is. A múzeumpedagógia a jelen és a jövő modern múzeumainak is az egyik legfontosabb és egyre erősebb alappillére, melyre a Herman Ottó Múzeum már bő egy évtizede tudatosan épít – mondta.

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, hogy a tárlat nemcsak száz év értékeit mutatja be, hanem örökölt „kincsekből” is, több száz év templomaiból is vittek oda olyan értékeket, melyeket érdemes lesz megcsodálni.

Forrás: mti.hu; kép: Vajda János/MTI

Megosztás:
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram