Miskolc 19.5°C
Miskolc 19.5°C

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélt az Ózdi Járásbíróság egy férfit, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel szerdán.
A tájékoztatás szerint a vádlott 2023-ban egy este többfős társasággal szórakozott Ózdon, ahonnan egy férfi artériás vérzéséről kapott bejelentést az Országos Mentőszolgálat. A segélyhívás után a sofőr és a mentőápolók a mentőautóval megkülönböztető fényjelzés használatával, lépésben haladva érkeztek meg a helyszínre.
- írták.
A közlemény szerint a vádlott cselekménye komoly félelmet keltett a mentőautóban tartózkodókban, akik veszélyben érezték a testi épségüket. A gépkocsivezető csak azután tudta megközelíteni a házat, miután a vádlottat a környéken lakók eltávolították a helyszínről, így a mentőápoló legalább 10 percig nem tudta ellátni a sérülést szenvedett férfit.
Az ítélethozatalkor a bíróság súlyosító körülményként értékelte a bűnismétlést és az ittas állapotban történő elkövetést. Enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.