Miskolc 19.5°C
Miskolc 19.5°C

A fedett termálmedencék kivételével újra megnyitja kapuit a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő, amelynek április 10-én kigyulladt a tetőszerkezete - közölte a Facebook-oldalán az intézmény.
Azt írták, egy faszerkezetekre specializálódott statikus szakvéleménye szerint a tartóelemek javíthatóak, nincs szükség a tetőszerkezet teljes visszabontására. Ennek megfelelően elkezdődtek a tervezési munkákkal kapcsolatos egyeztetések, és a tervek birtokában várhatóan közbeszerzési eljárást folytatnak le.
A közlemény szerint a fürdő a rendőrségi vizsgálattal kapcsolatban továbbra sem kapott hivatalos információt, a biztosító vizsgálata pedig a hivatalos dokumentumok bekérésének fázisában tart.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos tűzvizsgálati jelentése szerint a tűzvizsgálati eljárásban gyűjtött adatokból kiderül, hogy a pizzéria dolgozói munkaidőben pihenőként használták a tetőtérből nyíló teret, ahol a tűz előtt is volt emberi jelenlét. A tűz keletkezési helyén égésnyomokat és cigarettavégeket is találtak és az "égő dohánynemű összefügésbe hozható a tűz keletkezési okával" - olvasható a közleményben.
Fotó: boon.hu/Mogyorósi Zsolt Pipó
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.