Jövő héten szombaton kerül megrendezésre az I.MEAFC Strandröplabda Torna az Egyetemvárosban található Strandröplabda Centrumban.
Május 30. 12 óráig lehet nevezni a versenyre, ahol a MEAFC várja az amatőr párosok jelentkezését is!
Nevezési link:
https://forms.gle/3uaLGPbhtRF3nrpj6
A linken nem csak a május 31-ei tornára lehet jelentkezni hanem a következő két alkalomra is!
Nevezési díjakat a helyszínen lehet majd fizetni.
Lebonyolítás pedig a leadott nevezések alapján kerül meghatározásra.
Szombaton az Egyetemi Körcsarnokban lépett pályára a férfi röplabda Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau. A miskolci gárda az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában a Dág KSE-t fogadta az Egyetemvárosban.
A mérkőzés elején köszönt el az aktív játéktól a MEAFC korszakos alakja Csizmadia János. Akit a klub vezetése köszöntött.
Az első két szettben kereste magát a MEAFC és a vendégek minden megingást és figyelmetlenséget ki is használtak. A harmadik szettől kezdve érkeztek meg Árváék és kezdtek el olyan szinten játszani ahogy tudnak így végig dominálva nyerték a harmadik és negyedik etapot. Bőven tartogatott izgalmat az 5. szett is, hiszen volt meccs labdája a vendégeknek is, de Komlósiék a végjátékot jobban bírták és így 3:2 arányban meg is nyerték a találkozót.
Férfi Extraliga, rájátszás a 9-12. helyért, 6. forduló:
MEAFC-Peka Bau – DÁG KSE 3:2 (-20; -20; 16; 19; 14)
Miskolc, 128 néző. V.: Árpás, Tillmann.
MEAFC: Piwowarczyk 21, Dobovics 1, Kostovic 5, Komlósi 23, Árva 18, Gombkötő 12. Csere: Fenyvesi (liberó), Kondor (liberó), Faragó 2, Pejtsik, Simkó 1, Csizmadia 2.
DÁG: Bellowicz 4, Boa 20, Szabó 3, Kholmann 5, Pongó 15, Csordás 19 Csere: Farkas (liberó), Czibula (liberó) Bandi 1.
Edzői nyilatkozatok:
Kovács Zoltán: - Sikerült győzelemmel zárni a szezont, de a másodlagos célt a 9. helyet nem sikerült megszerezni. Vártnak megfelelően feszült mérkőzés volt különböző periódusokkal. Első két szettben egyénieskedés , taktika be nem tartása jellemezte a csapatot. A 3. szettől sikerült csapatként funkcionálni ami mellé feljavult a szerva játékunk ezáltal a sánc védekezésünk hatékonnyá vált. Ez a mérkőzés jellemezte a szezonunkat. Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást, biztatást, jövőre igyekszünk jobban meghálálni.
Buzás Miklós: - Sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel lezárni a szezont! Hosszú és fárasztó szezon volt. Úgy gondolom a második szett megnyerése után, amivel biztosítottuk a kilencedik helyet, nagyon hátradőltünk! Nehéz volt motivációt találnunk, miután nem jutottunk a legjobb nyolc csapat közé, így összességében szép eredmény ez a helyezés! Gratulálok az Miskolc csapatának a győzelemhez! Nagyon szépen köszönjük szurkolóinknak az egész éves támogatást és minden jót kívánok a Csapatnak a jövőben!
A MEAFC-Peka Bau a 10. helyen zárta a szezont, ugyanannyi győzelemmel, de egy ponttal kevesebbet szerezve, mint a 9. helyezett Dág KSE. A klub ezúton is háláját fejezi ki szurkolóinak, akik egész szezonban rendre kilátogattak az Egyetemi Körcsarnokba. Valamint támogatóinak és szponzorainak is köszöni a szezonbeli segítséget.
Hamarosan szezonértékelő cikk keretében faggatjuk ki a miskolci szakvezetőt Kovács Zoltánt.
Egy mérkőzése van még hátra a férfi röplabda Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau együttesének. A szombati Egyetemi Körcsarnokban 18 órától kezdődő találkozón az egyetemisták a Dág KSE fogadják. Ahol a tét a 9.hely megszerzése ehhez pedig mindenképp győznie kell a borsodi kék-fehér együttesnek.
Azonban nem csak ezért lesz érdekes ez a találkozó, hanem mert ez lesz az utolsó mérkőzése Csizmadia Jánosnak a MEAFC centerének. Csizmadia már a 2012-ben tagja volt a MEFOB 3.helyezett csapatnak és oroszlánrészt vállalt a MEAFC röplabda szakosztályának feltámasztásában is.
Ez alkalomból készített interjút honlapunk, ahol a kezdetektől a jelen pillanatig igyekeztünk végig menni Csizmadia karrierjének fontos pillanatain.
Kicsit tekerjünk vissza az időben és megkérnélek emlékezz vissza a kezdeti időkre. Mikor, hol és hogyan ismerkedtél meg a röplabdával?
Középiskolában tizedikes koromban az Irinyi János Szakközépiskolában a padtársam akkor már röplabdázott és elhívott engem is edzésre. Először az iskolai edzésre mentem el vele és mivel tetszett, rá pár hónapra a VRCK utánpótlásához is csatlakoztam.
Viszonylag későn kezdtél el röplabdázni nehéz volt az elején a felzárkózni?
Nem volt könnyű az elején, hiszen csapattársaim már évek óta röplabdáztak, de köztük és a nagyon jó edzőimnek köszönhetően gyorsan tudtam fejlődni és magasságommal hamar tudtam a lemaradásom kompenzálni. Egy év alatt már az utánpótlás válogatott keret tagja voltam.
A VRCK felnőtt keretéhez akkor kerültél amikor a klub NBII-be került és fiatalokhoz nyúltak és te is egy voltál közülük. Nyertetek NBII-őt az NBI bronzérmet és egészen 2016-ig voltál a klub tagja.
Ez idő alatt a Miskolci Egyetemre jártál és egy idő után elkezdtél dolgozni is majd jött a családalapítás. Hogy lehetett ennyi helyen szinte egy időben helytállni? Mi volt a titkod?
Valóban sok minden össze kellett hangolni és ezt csak megfelelő támogató háttérrel tudtam megtenni. Volt olyan félév, amikor megvolt a versenykiírás és az órarendem és egyetlen szabad hétvégém sem volt. Ez nem volt könnyű, de ha az ember élvezi, amit csinál és eléri a céljait, ezek az áldozatok nem tűnnek tehernek és a sikereim is ennek a kitartásnak köszönhetőek.
El is érkeztünk a MEAFC-hoz. Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időkre? MEFOB-ok, Regionális bajnokságok majd az NBII következett 2017-ben. Nem túlzás azt mondani, hogy ott voltál a 0-dik percben a csapatban így láthattad a folyamatos fejlődést.
Valóban a jelenlegi szakosztálynak az „alapító” tagjának érzem magam és fantasztikus volt évről évre látni az előrelépést. Kezdetben senki nem gondolta volna, hogy röpke 10 év alatt el lehet ide jutni. Valahogy minden évben egy jó baráti közösség jött össze, amelyben mindenki szeretett röplabdázni és ezt gondolom a siker legfőbb kulcsának.
Kétszer nyertétek meg az NBII-es bajnokságot a MEAFC-cal majd 2019-ben Debrecenbe költöztetek és az élvonalbeli Extraligás DEAC-nál folytattad a pályafutásodat. Hogyan emlékszel vissza a debreceni időkre?
Igen a magánéletem úgy hozta, hogy 1,5 évre Debrecenbe költöztem, így úgy váltunk el akkor, hogy biztosan vissza fogok még játszani a MEAFC-ban. A DEAC-nál is volt sok ismerős, volt csapattárs, barát, így hasonló környezetbe érkeztem, ahol nagyon jól éreztem magam. Nagyon sok energiát adott, hogy ismét az Extraligában szerepelhetek és húzóembere tudtam lenni egy olyan csapatnak, amilyenné a MEAFC-is vágyott akkor lenni.
Két szezon után tértetek haza Miskolcra és nem is volt kérdés, részedről, hogy az akkor már NBI-ben (akkoriban ez számított a másodosztálynak) játszó MEAFC-hoz térsz vissza. Milyenek voltak az első benyomások ahhoz képest amikor 2019-ben elmentél és 2021-ben visszatértél a csapathoz. Hitted volna, hogy akkor egy NBI-es csapathoz térsz vissza?
Abban biztos voltam, hogy távollétem alatt is előrébb lesz a klub, hiszen Kozsla Ádámmal lettem pótolva távozásomkor, így visszatérésemkor sokat erősödött a felnőtt keret és ezzel párhuzamosan az utánpótlás bázisunk is jelentősen megnőtt.
Jött előbb egy 4. hely a 2021/2022-ben majd minden várakozást felülmúlva 22/23-as idényben az NBI-es bajnoki cím. Így a MEAFC története során először szerepelhetett az élvonalban, azaz az Extraligában. Mesélj kicsit a visszatérésed után időszakokról.
A sokat erősödött mag ekkor már légiós/légiósokkal is meg lett erősítve, ami óriási előrelépést jelentett, az alapjátékunkat és a csapat mentalitását tekintve is.
Számomra a „profi” szemlélet nem volt újdonság, de nagyon jó volt ezt átélni a MEAFC színeiben is, ennek lett a gyümölcse a bajnoki címünk.
Az első Extraligás szezonban 9. helyen végzett a csapat míg a mostaniban nagy reményekkel készült a legjobb nyolcba, de lemaradtatok róla, még ha csak egy hajszállal is. Még egy mérkőzés van hátra a bajnokságból május 3-án 18 órától hazai pályán a Dág ellen. Aki nyer az lesz idén a kilencedik. Azonban ez a mérkőzés nem csak ezért lesz különleges, hanem azért, mert elköszönsz az aktív játéktól. Milyen érzések kavarognak benned most?
Szerencsére a férfi Extraliga színvonala is évről évre emelkedik, így egyre több energiát és áldozatot kell beletenni mindenkinek, hogy ettől előrébb tudjunk lépni. Bármennyire is szeretek röplabdázni a jelenlegi életvitelem nem teszi lehetővé, hogy több időt tudjak a felkészülésekre fordítani, sőt már ez is sok áldozatokkal jár. Így eljött az ideje, hogy átadjam a stafétát a fiatal generációnak az előrébb lépéshez.
Visszatekintve gondoltad volna, hogy az Extraligából vonulsz vissza és ráadásul a MEAFC-ból? Abból a MEAFC-ból, aminek te is az egyik alapítója és évekig meghatározó alakja volt. Kicsit olyan ez most mintha egy szülő hagyná, hogy mostmár a gyerek élje a saját életét és a távolból figyel?
Nem nagyon gondoltam volna, hogy Barcika után újabb 4 szezont fogok még az Extraligába tölteni és karrierem végét a MEAFC-nál ilyen magas szinten tudom befejezni.
Három gyerekes apuka lévén tényleg olyan érzés, mintha a nevelgetett gyermekem felcseperedett volna és most nélkülem is boldogul már, de biztos hogy ott leszek a háttérben ha tanácsra lenne szüksége a játékosoknak vagy a klub vezetésnek.
Zárásként pedig mit üzennél a röplabdázni vágyó fiataloknak miért érdemes röplabdázni egyáltalán sportolni. Mit adott neked a sport maga?
Erről majd lehet egyszer könyvet írok mert röviden nehéz összefoglalni, de legegyszerűbben úgy fogalmaznék, hogy mindent a sportnak köszönhetek.
A csapatba szerzett barátságok és ismerősök, aminek köszönhetően találtam rá a feleségemre, munkámra és a mozgás öröme, ami sokat segít a mindennapokban. Emellett a sport által szerzett kitartás és szorgalom, aminek köszönhetem a magánéleti sikereimet is. Így minden fiatalnak azt javaslom, hogy mindegy mikor kezdi el a röplabdát és milyen képességei vannak, kellő szorgalommal és alázattal nagyon sokra viheti az életben, ha tud élni a lehetőségeivel.
Tehát már csak egy mérkőzés van hátra a 2024/2025-ös szezonból szombaton 18 órától az Egyetemi Körcsarnokban és egy mérkőzés van hátra Csizmadia János karrierjéből.
Szerda este hosszú idő után ismét az Egyetemi Körcsarnokban lépett pályára a MEAFC-Peka Bau. A férfi röplabda Extraliga alsóházi rájátszásának 5.fordulójában a Dunaújvárost fogadták az egyetemiek.
Az első szett elején a csapatok még fej-fej mellett haladtak (6:6; 9:9) azonban a közepén fokozatott kapcsolt Kovács Zoltán együttese és máris is 16:12-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A végjátékra Komlósiék nem adták ki a kezükből ezt az előnyt és 25:19-re behúzták az első etapot.
A második szettben is folyamatos volt a MEAFC fölény. Árváék diktálták a tempót, amit a vendégek csak messziről tudtak követni (5:2; 16:11). Így a MEAFC tudta szettközben rotálni a csapatát és szép sorban érkeztek be a cserejátékosok is a pályára (Bari, Pejtsik, Dobovics, Faragó). Bár a végére kicsit közelebb került a DKSE a hazai kék-fehérekhez, de Gombkötőék ezt a szettet is megnyerték 25:20 arányban.
A harmadik szett elején nagyon álmosan kezdett a MEAFC, amit a lelkes vendégek ki is használtak és el is léptek 2:7-re. Sok hibával játszott ekkora a hazai csapat és csak a szett közepére sikerült utolérnie a Dunaújvárost. Azonban itt ismét több pontatlanságot követtek el Kostovic-ék így szépíteni tudott a DKSE hiszen 17:25 arányban nyerték meg a szettet.
Az egy szettnyi ,,locsolkodás” után a MEAFC játékosai visszakapcsoltak mérkőzés üzemmódba és már szett elején megléptek a vendégektől (4:2; 12:6). Ebben a játékrészben már nem játszott annyi hibával a MEAFC és egy alapjátékkal sikerült is Árváéknak megnyerni ezt a játszmát 25:15 arányban és a mérkőzést 3:1 arányban.
Férfi Extraliga, rájátszás a 9-12. helyért, 5. forduló:
MEAFC-Peka Bau – DKSE 0:3 (19; 20; - 17; 15)
Miskolc, 53 néző. V.: Barabás, Kósa.
MEAFC: Piwowarczyk 14, Dóczi 6, Kostovic 10, Komlósi 17, Árva 12, Gombkötő 6. Csere: Fenyvesi (liberó), Kondor (liberó), Faragó 1, Pejtsik, Bari 1, Dobovics, Simkó 1, Csizmadia 1.
DKSE: Béres 9, Németh 7, Peredi 2, Vadász 3, Klochko 11, Meinerts 16. Csere: Kuti (liberó), Makó 1.
Edzői nyilatkozatok:
Kovács Zoltán: - Az első két szettben tudtuk uralni a mérkőzést. Sok hibával játszott a DKSE így tudtam a cserejátékosoknak is lehetőséget adni. Viszont a harmadik szett nagyon nagy mellénnyel játszottunk kicsit alábecsültük az ellenfelet és ezt a dunaújvárosi fiatalok ki is használták. A negyedik szettben rendeztük a sorainkat és ismét irányítottunk és újra tudtam lehetőséget adni a többi játékosnak. Ennek nagyon örülök mert szépen helyt álltak. Készülünk az utolsó mérkőzésre a szezonban.
Tomanóczy Tibor: - Álmosan kezdtünk nagyon sok hibával, enerváltan játszottunk, így az első játszma sajnos hamar el is ment. A második szett elejét elrontottuk, elengedtük az ellenfelet, s bár próbáltunk kapaszkodni, sehogy sem akart jól pattanni a labda. A harmadikban végre nekünk pattantak jól a labdák, de dolgoztunk is érte, elkezdtünk röplabdázni, sikerült blokkokat, kontratámadásokat hozni, ezért azt gondoltam, hogy a negyedikben is képesek leszünk erre. Ehhez képest már a rajtnál beragadtunk, majd "lefőtt a kávé", így pedig nem lehetett esélyünk arra, hogy kiharcoljuk az ötödik szettet.
A bajnokság utolsó fordulója május 3-án kerül megrendezésre az Egyetemi Körcsarnokban 18 órától. A MEAFC-Peka Bau a Dág KSE együttesét fogadja az Egyetemvárosban. Vélhetően ez a találkozó fog dönteni a 9. hely sorsáról.
Így az egyetemi alakulat arra buzdít mindenkit, hogy látogasson ki erre a mérkőzésre. Hiszen nem csak a 9. hely sorsa fog eldőlni azon a napon, de a MEAFC egyik legrégebbi játékosa Csizmadia János ezen a mérkőzésen búcsúzik a hazai közönségtől hiszen a szezon végén visszavonul.
Szerdán este 19 órakor hazai környezetben lép pályára a férfi röplabda Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau. Kovács Zoltán együttese az alsóházi rájátszás 5.fordulójában a Dunaújvárost fogadják az Egyetemi Körcsarnokban.
,,Maximálisan oda kell figyelni a mérkőzésen, nem szabad félvállról venni a találkozót.” – osztotta meg mérkőzés előtti gondolatait a MEAFC-Peka Bau szakvezetője: Majd így folytatta Kovács Zoltán: - Hazai pályán irányítanunk kell a mérkőzést. Stabil nyitás fogadásra lesz szükségünk, valamint a Dunaújváros kulcs játékosaira kell legfőképpen koncentrálni.
,,Előző alkalommal tudott meglepetést okozni a DKSE fiatal csapata.” - emlékezett vissza az előző találkozóra (amit a miskolci csapat nyert 3:1 arányban) a MEAFC saját nevelésű játékosa Gombkötő Ábel. Majd így folytatta a fiatal center: - A most következő hazai meccsünkre mentálisan és taktikailag is felkészültebbek vagyunk. Jó blokk munka és a megbeszélt taktika betartása mellett hozható lesz ez a meccs. Egy izgalmas mérkőzésre számítok, ezért bátorítom lelkes szurkolóinkat is, hogy jelenlétükkel lelkesítsék csapatunkat. Hajrá MEAFC!
A mérkőzésre a belépés továbbra is ingyenes. A belépőjegy 10%-oes kedvezményt biztosít az Impresszó Club és Étteremben április 23-ig.
A mérkőzést élőben nyomon lehet követni a MEAFC youtube csatornáján.
Szerda este Szegeden lépett pályára a férfi röplabda Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau. A miskolci gárda az alsóházi rájátszás 4. fordulójában egy igen szoros és kiélezett mérkőzést játszott a Tisza partiakkal.
A mérkőzés egy hazai ponttal indult amire jött is a válasz a MEAFC részéről. A csapatok nem hazudtolták meg önmagukat és minden pontért megküzdöttek. Nagyon szorosan haladtak előre a játékrészbe (9:9; 10:10; 11:11). A hazai csapat a szett közepén meg tudott lépni Árváéktól így a kijelző már 19:15-ös hazai vezetést is mutatott. Ekkor Kovács Zoltán a MEAFC részéről időt kért, hogy tudják rendezni a sorokat. Ez az időkérés jókor jött hiszen Dóczi vezetésével a MEAFC előbb beérte a Szegedet (19:19). A végjáték igazán izgalmasra sikerült, hiszen hol egyik hol másik csapat szerzett egy pontot, de ebből jobban jött ki a hazai csapat hiszen már 23:21-re is vezettek. Sőt szett labdája is volt a Szegednek (24:22), de Piwowarczyk megszerezte a 23-ik MEAFC egységet majd egy remek blokk lévén a 24-ik pontot is a lengyel légiós szerezte. Majd következett Gombkötő ász szervája és a szettet egy Komlósi blokk zárta le. A szettet 24:26 arányban a MEAFC-Peka Bau nyerte.
A második szett elején magához ragadták az irányítást Kostovic-ék így már 8:11-re is ellépett a borsodi alakulat. A hazaiak azonban folyamatosan próbálkoztak és nem adták könnyen magukat pedig már 12:16-ra is vezetett a MEAFC. Azonban a hazai csapat a miskolciak koncentráció csökkenését kihasználva a végjátékra nagyon közel került a MEAFC-hoz. Ismét következhetett az idegek csatája hiszen egy szett labdát hárított a Vidux-Szeged (24:24). Azonban a szerencse ismét Komlósiék mellé állt és a hazai nyitásrontásnak és egy Piwowarczyk pontnak köszönhetően ismét 24:26 arányban nyert a MEAFC.
A harmadik etapban ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok és a röplabda minden szépségét bemutatták. A MEAFC a meccs lezárásáért a Szeged annak meghosszabbításán dolgozott (12:12; 13:13). Fenyvesiék ismét fokozatot kapcsoltak, aminek köszönhetően megléptek a hazai csapattól 13:17-re. Ez az előny már elégnek bizonyult és a MEAFC megnyert a szettet 21:25-re és vele a mérkőzést 0:3 arányban.
Férfi Extraliga, rájátszás a 9-12. helyért, 4. forduló:
Vidux-Szegedi RSE – MEAFC-Peka Bau 0:3 (-24; -24; -21)
Szeged, 109 néző. V.: Sík,Barabás.
Szeged: Piti 7, Bodnár, Kasnyik 4, Gönczi 4, Trindade 6, Hechavarria 12, Csere: Borsi (liberó), Fitor 9, Honti,
MEAFC: Piwowarczyk 15, Dóczi 11, Komlósi 14, Kostovic 2, Árva 7, Gombkötő 6. Csere: Fenyvesi (liberó)
Edzői értékelések:
Strezeneczki Gyula – Kár az első szettért! Gratulálok a Miskolc csapatának!
Kovács Zoltán - Vártnak megfelelően szoros mérkőzés volt. Mindkét csapat legjobb felállásban tudott játszani. Feljavult a nyitásunk igy kiszámíthatobbá vált a Szeged támadó játéka. Valamint a fogadásunk stabilizálódott ezért center játékosaim hatekonyabban tudtak támadni. Sajnos 20 felett a koncentráció rendre alább hagyott.
A bajnokság Április 16-án 19 órától hazai pályán folytatódik. Amikor is az Egyetemi Körcsarnokba a Dunaújvárosi KSE érkezik. A találkozóra a belépés ezúton is ingyenes lesz továbbá a mérkőzést élőben nyomon lehet majd követni a MEAFC TV-n.
2025-ben is megrendezi szokásos nyári táborát a MEAFC röplabda szakosztálya. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is két turnus közül választhatnak az érdeklődő fiú gyerekek.
Ha már MEAFC-os röplabdás vagy akkor itt a helyed a táborban, de azt sem probléma, ha még csak most ismerkednél meg ezzel a sportággal akkor pedig a legjobb választás ez a tábor!
A táborban napi két edzés mellett remek programok várják a táborozó gyerekeket. Különböző ügyességi játékok és többek között bowlingozás is szerepel a programok között. A minőségi táborozásról a MEAFC korosztályos edzői gondoskodnak.
MEAFC Nyári tábor részletek:
I. turnus 2025.06.30.- 2025.07.04.
II. turnus 2025.07.07.-2025.07.11.
Tábor díja 45.000 Ft/fő
Testvér kedvezmény 42.000 Ft/fő
Két turnus esetén a második turnus díja 42.000 Ft
Helyszín: Miskolci Egyetem Körcsarnok
A tábor díját átutalással vagy személyesen az egyetemi körcsarnok 3. irodájában lehet rendezni.
Átutalás esetén az alábbi bankszámla számra: 10300002-13408118-00034906
Közleménybe a gyermek nevét és a ,,Röpi Tábor 2025" jeligét kérjük feltünteni.
Jelentkezni az alábbi linken lehet:
https://forms.gle/sa11kbgvDpZ6LT999
A MEAFC röplabda szakosztálya vár minden kedves érdeklődőt, hogy együtt szerezzenek felejthetetlen élményeket!
Szerda este Szegeden vendégszerepel a férfi röplabda Extraligában érdekelt MEAFC-Peka Bau. Az alsóházi rájátszás előző fordulójában tartalékos felállásban kapott ki a miskolci együttes a Dág ellen. Így nem is lehet más a céljuk, mint a három pont begyűjtése a Tisza parti városban.
,,Nem sok idő volt pihenni es készülni a Szeged ellen. Betegeink lábadoznak ki derül tudják-e vállalni a játékot.” – nyilatkozta honlapunknak Kovács Zoltán a MEAFC szakvezetője. Majd így folytatta a vezetőedző: - Korábbi hazai győzelemből sok következtetést nem szabad levonni, egy teljes szeged ellen mérkőzünk meg. A nyitásfogadásunkat kell rendbe tenni, és elérjük célunkat. Remélem minden adott lesz, hogy izgalmas mérkőzést tudjunk játszani.
,,Szegedre látogatunk egy szokatlan szerdai időpontban. Az alapszakaszban fontos pontokat veszítettünk az otthonukban így azt hiszem ez megadja a kellő motivációt, hogy revansot tudjunk venni. Amennyiben agresszívan és magas koncentrációval tudunk játszani, miénk lehet a győzelem.” – osztotta meg a mérkőzés előtti gondolatait a MEAFC-Peka Bau 12-ese Komlósi Márk.
Az összecsapást természetesen élőben nyomon lehet majd követni 19 óra 30 perctől a MEAFC youtube csatornáján!
Vasárnap Esztergomban vendégszerepelt a MEAFC-Peka Bau a férfi röplabda Extraliga alsóházi rájátszásának következő fordulójában. Kovács Zoltán együttese nem jó előjelekkel utazott a Dághoz, hiszen Komlósi és Dóczi betegség miatt nem tarthatott a csapattal.
Ebben a felforgatott felállásban is igyekezett a miskolci csapat mindent megtenni a győzelem érdekében. Bár az első szettet elvesztették Árváék 25:17-re a következőt végig kézben tartva 19:25-re hozták. Ezek után azonban a MEAFC nyitásfogadása és támadásai pontatlanok voltak amit köszönt szépen a hazai csapat és ki is használt így az utolsó két szettet meg is nyerte. Vele pedig a mérkőzést is 3:1 arányban.
Férfi Extraliga, rájátszás a 9-12. helyért, 3. forduló:
Dág KSE – MEAFC-Peka Bau 3:1 (17; -19; 21; 20)
Esztergom, 64 néző. V.: Varjasi, Vigh.
DÁG: Szabó B. , Boa 22, Kholmann 12, Csordás 13, Pongó 12, Kókai 10. Csere: Farkas R. (liberó), Bandi. Vezetőedző: Buzás Miklós
MEAFC: Dobovics 2, Faragó 9, Piwowarczyk 15, Gombkötő 2, Kostovic 3, Árva 27. Csere: Fenyvesi, Kondor (liberók), Pejtsik, Simkó 1, Bari 1. Vezetőedző: Kovács Zoltán
Edzői értékelések
Buzás Miklós: - Nagyon körülményes volt a hetünk. Sajnos hetek óta betegségekkel küszködik a csapatunk. A mérkőzés alatt sokszor kértem a játékosaimtól, hogy ne szenvedjük, próbáljuk meg élvezni a játékot. Ez a hozzáállás sajnos végig hullámzott a mai napon, de szerencsére a végjátékokra mindig rátudtunk pakolni egy lapáttal és ez győzelmet eredményezett! Gratulálok mind a két csapatnak!
Kovács Zoltán: - Teljesen megérdemelten nyerte meg ez a mérkőzést a Dág. Nem tudtunk kiállni teljes kerettel ettől függetlenül szoros szettek voltak. A végjátékban jobban koncentrált a dági csapat és ma talán jobban is akartak mint mi. Ilyen nyitásfogadással és nyitásokkal nem lehet mérkőzést nyerni.
Nincs sok ideje a MEAFC-Peka Bau-nak hiszen szerdán este 19 óra 30 perckor Szegeden lépnek pályára. Ahol nagyon fontos lesz, hogy győzelemmel zárják a mérkőzést. A mérkőzést természetesen a MEAFC TV-n élőben nyomon lehet majd követni.
Vasárnap este 18 órakor Esztergomban folytatja a férfi röplabda Extraliga alsóházi rájátszását a MEAFC-Peka Bau. Kovács Zoltán csapata a szintén 100%-os Dág KSE vendége lesz így garantálható az izgalmas és szoros csata.
,,Felkészültünk a mérkőzésre, a hangulatra nem lehet panasz.”- kezdett bele a mérkőzés előtt nyilatkozatába a miskolci szakvezető. Majd így folytatta Kovács: - Az eddigi találkozóink alapján kiélezett csatára lehet számítani. A dági csapat stabil alapjátékot játszik, amit igyekszünk megbontani hatékony szervákkal. Egy ilyen mérkőzésben mindkét csapat játékosainak meg kell találni a kellő motivációt.
Az első lépés, hogy tudjuk játszani a saját játékunkat és kevés hibával játszunk. – nyilatkozta honlapunknak a MEAFC sajátnevelésű szélső ütője Faragó Bence. Majd így folytatta: - Remélem egy jó játékkal a hazaiak felé tudunk kerekedni és így bezsebelni a fontos három pontot.
A találkozót élőben nyomon lehet majd követni a MEAFC youtube csatornáján!