Miskolc 22.9°C
2025 Július 13. - Vasárnap
Miskolc 22.9°C
2025 July 13. - Vasárnap

Tárogatós világtalálkozót rendeznek Szerencsen

2025.06.14.

Hetedik alkalommal rendez tárogatós világtalálkozót a szerencsi Rákóczi várban és a vajai Vay Ádám kastélyban a Rákóczi Tárogató Egyesület - közölte a szervezet az MTI-vel.

A szervezők felhívásukban emlékeztettek, a tárogatót magyar hangszerként ismerik az egész világon, része a magyar értéktárnak, emellett kiemelkedő magyar nemzeti érték és Hungarikum címet is kapott. Hozzátették, a Rákóczi Tárogató Egyesület évente országos találkozót, ötévente pedig világtalálkozót szervez.

A július 3. és 10. között tartandó találkozó két programrészből áll. Az esemény első felében Szerencsen szakmai előadásokat és hangversenyeket tartanak, valamint tárogató- és fuvolakészítők mutatkoznak be. Azt írták, a szakmai programokon országosan és nemzetközileg elismert szakemberek számolnak be a tárogatókutatás legújabb eredményeiről és minden résztvevő bemutatkozási lehetőséget kap. A magyar és más népek zenéje mellett a klasszikus, a jazz és a kortárs zene is megjelenik a találkozón, aminek résztvevői a szerencsi és a sárospataki Rákóczi várban, illetve a sátoraljaújhelyi Bortemplomban is koncertet adnak.

A július 6-tól világtalálkozó a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vaján folytatódik, ahol a külföldi résztvevőknek népzenei mesterkurzus tartanak elismert művészek közreműködésével. A tárogatósokból egy Nemzetközi Tárogató Együttes alakul, amelynek tagjai különböző helyek, egyebek mellett templomokban és kiemelt nemzeti emlékhelyeken is koncertet adnak.

A találkozó zárásaként július 10-én az Óbudai társaskörben adnak hangversenyt.

Fotó: szerencsivar.hu

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram