Miskolc 25.7°C
2025 Július 13. - Vasárnap
Miskolc 25.7°C
2025 July 13. - Vasárnap

Tízmilliókat nyert Majka egy szlovákiai pókerversenyen

2025.06.20.

Majka több mint 20 millió forintot nyert egy szlovákiai pókerversenyen, ez az eddigi legnagyobb nyereménye.

A magyar rapper közösségi oldalán osztotta meg, hogy Szlovákiába utazott a Card Casinóba.

587-en indultunk, és a kasszában több mint 500 ezer euró van. Ez a fajta trófea még hiányzik a polcról

– írta bejegyzésében.

Blikk beszámolójából kiderült, hogy a neves versenysorozat – World Poke Tour – egyik állomása a Slovakia Championship. 1100 eurót, körülbelül 425 ezer forintot fizettek be a főversenyre, ezért a nyereményalap meghaladta az 500 ezer eurót. Mint írják, további két magyar játékos is az asztalnál ült a döntőben, Molnár László és Pergel Attila János szintén nyereményekkel térhettek haza. 

A fődíj több mint 100 ezer euró (38 000) volt, Majka pedig 57,920 eurót kapott, azaz több mint 22 millió forintot zsebelt be. A játék hosszú órákig tartott és a döntőben a három magyar mellett egy görög vett részt, akikkel végül megegyeztek, hogy elosztják a még nyerhető pénzt az aktuális zsetonállás szerint. 

Mivel a versenyt végig kell játszani, a győztesnek még járt tízezer euró, a másodiknak ötezer, valamint egy Las Vegas-i verseny nevezési díja is. Majka a pénz elosztása után kiesett, így negyedik lett, a tornát pedig a görög Artemois Fournaris nyerte. Molnár László második lett, Perger Attila pedig harmadik. 

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram