Miskolc 7.2°C
2025 Március 17. - Hétfő
Miskolc 7.2°C
2025 March 17. - Hétfő

Vége a veretlenségi sorozatnak, Zalaegerszegen veszített a DVTK

2025.02.09.

A Zalaegerszegi TE hazai pályán 2–1-re legyőzte a Diósgyőrt az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A miskolciak már a 8. percben megszerezték a vezetést, de a második félidőben a ZTE akarata érvényesült, előbb Nyíri Vince egyenlített, majd Németh Dániel a 95. percben eldöntötte a mérkőzést.

A két csapat ebben a szezonban már kétszer is találkozott egymással, a bajnokságban és a Magyar Kupában is a DVTK diadalmaskodott.

Ezúttal is a vendégek kezdtek jobban, már a 9. percben megszerezték a vezetést egy szöglet után. Ezt követően is rendkívül eseménydús volt az első félidő. Mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, de a szünetig nem változott az eredmény.

A második félidő eleje egyértelműen a hazaiaké volt, de az egyenlítés ott maradt a rendkívül aktív Croizet lábában. Nem véletlenül a vendégek a 60. percben hármas cserével frissítettek. A ZTE lendületben maradt és bő negyedórával a befejezés előtt egyenlített, igaz, Nyíri lövését foghatta volna Simon, a DVTK kapusa.

A hajrában is a zalaiak voltak aktívabbak, Croizet újra közel volt a gólhoz, de szép lövése nem sokkal célt tévesztett. A 95. percben jött a csattanó, Dénes hatalmas lövése még kijött a kapufáról, Németh ismétlése azonban egy védőn irányt váltva már gólt eredményezett.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram